DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Már csak a káosz segíthet az Alfa Romeón?

Már most szorosabb a mezőny, mint a korábbi években, aminek eredményeképp egyetlen hibának is komoly következményei lehetnek. Többnek pláne. Épp emiatt elégedetlen csapatával az Alfa Romeo vezetősége.

Nagy reményekkel vágott neki 2021-nek az Alfa Romeo. Bár pontosan tudták ők is, hogy a jövőre esedékes szabálymódosítások miatt ez átmeneti év lesz, a tavalyi konstruktőri nyolcadik helyük után idén sem akartak lejjebb adni az igényeikből. Ehhez képest abban a pozícióban most a Williams tanyázik, az Alfa Romeo pedig eddig összegyűjtött három pontjával csak a Haast előzi.

Nem csoda hát, ha alig találni olyan csapattagot, aki meg lenne elégedve az istálló eddigi produkciójával. Két kulcsember egymástól függetlenül is kifejezte csalódottságát. A technikai igazgató, Jan Monchaux egyáltalán nem büszke arra, ahogy pilótáik és alkalmazottaik dolgoznak, szerinte mindenki részéről túl sok a hiba. „Túl gyakran követünk el ostoba hibákat, és minden egyes alkalommal nagyon keményen megfizetünk érte. Holott teljesen egyértelmű, hogy kétszer egymás után nem hibázhatnál” – jelentette ki köntörfalazás nélkül a technikai igazgató.

Egy pozitívumot azért tudott említeni, a csapat hozzáállását; legalább nem dugják a homokba a fejüket, hanem dolgoznak a megoldáson – még ha ez folyamatos, izzadságos munkát is jelent. Monchaux szerint így a helyes, és nem bárki vagy bármi másra mutogatni; a saját dolgukkal kell foglalkozni. „Mindenkit csatasorba állítottunk; a mérnököket, szerelőket, mindenkit, aki a márkát képviseli. Minden egyes ember nagyon keményen dolgozik azon, hogy a hibák ne fordulhassanak elő még egyszer. Sajnos szünet nélkül újabb és újabb problémákat fedezünk fel, remélem, ennek azért vége szakad valamikor. De nem vesszük lazán. A fájdalmas pillanatoknak ez a jó oldala; felülvizsgálatra kényszerítenek. Nem háríthatod a felelősséget valaki másra” – foglalta össze az Alfán belüli munkamorált.



Monchaux ugyanakkor megértően is viszonyul kollégáihoz, hiszen hibázni emberi dolog, nyomás alatt különösen, és ha a tanulási, fejlődési folyamatot nézzük, arra még jótékony hatással is van. Csakhogy azt az év végi elszámolásnál nem jutalmazzák semmiféle összeggel, és egy mezőnyvégi csapat esetében ez cseppet sem elhanyagolható szempont. „Idegesítő, mert három pont helyett nyolc vagy kilenc pontunk is lehetne. Ez sem sok nyilván, de nagyban megkönnyítené az életünket” – ismerte el.

Ő is és a csapatfőnök Frederic Vasseur is reméli ugyanakkor, hogy a hátralévő 12 futamon fordíthatnak. A vezető is a pontokat sajnálja a leginkább. Szerinte jó lehetőségeik voltak idén, de nem tudták ezeket kihasználni, így jelenleg az segíthetne rajtuk a legtöbbet, ha váratlan fordulatokat tartogatna néhány verseny. „Ha nem történik semmi, és csak a 12-13. helyre vagy elég jó, akkor sose szerzel pontokat. Talán ha két ponttal sikerül zárnod az évet. Most azonban, hogy az élen kezd kaotikussá válni a helyzet, több a versenybaleset, a motorok is öregszenek, a nagy lehetőségek is gyakoribbak lesznek” – vélekedik a francia.

Éppen a hibáikat látva azonban nem akarja elbízni magát. „A legfontosabb, hogy a saját csoportunk elején legyünk, az AlphaTaurik és az egyik McLaren vagy Alpine előtt, és akkor jók az esélyeink. Nem szeretnék egy konkrét célt kitűzni, csak azt, hogy vezessük ezt a csoportot. Csak így lehetünk majd mi a nyolcadikak. Máskülönben a 13. helyről rajtolva nem fogsz pontot szerezni. Egyszer majd eljön a mi napunk, és akkor ott kell lennünk” – fogalmazta meg a kívánságát Vasseur.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: