DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

Sainz: Lehetetlen lesz elkapni Landót

Ennyire gyenge kvalifikációra talán maga a Ferrari sem számított. Már a Q2-ből sem jutott tovább egyik autójuk sem, legnagyobb riválisuk, a McLaren-es Lando Norris pedig fényévekre volt.

Több meglepetést is hozott az Osztrák Nagydíj időmérője. Max Verstappen pole-pozíciója talán nem tartozott közéjük, Lando Norris szárnyalása vagy a Mercedesek 4-5. helye annál inkább. Utóbbi negatív előjelű volt, de nem csak az Ezüst Nyilak múlták alul magukat. A Ferrari duója már a Q3-ból is kiszorult.

A vörösök végül a 11-12. pozícióban végeztek, Sainz–Leclerc sorrendben. Előbbi szerint kissé tehetetlennek érzik ők is magukat, de bíznak a holnapban. „A versenytempónk jó, az biztos. Meglátjuk, hol végzünk majd azokhoz képest, akik a lágyakon rajtolnak” – nyilatkozta Sainz a kvalifikáció után.

Az időmérő két hőse Norris és George Russell volt, és a spanyol szerint egyikükkel sem lesz könnyű dolguk. „Norris előtt végezni úgy, hogy a közepeseken indul, gyakorlatilag lehetetlen lesz. De Russell is előttünk van, szintén közepeseken” – vázolta a helyzetet Sainz. Norris levadászása már csak azért is különösen fontos lenne a Ferrari számára, mert a konstruktőri bajnokságban a McLarennel vívnak kiélezett harcot, és a brit alakulatnak épp Norris szállítja a pontokat konstans teljesítményével.



Russell tündöklése éppúgy megdöbbentette a spanyolt. „Mercedes-motor dolgozik az autójukban, úgyhogy nyilván nem lassúak. Idén az egyenesekben különösen nagy a sebességük. És tudjuk, hogy Russell múlt héten is legyőzött” – utalt arra, hogy a brit pilóta a Stájer Nagydíj kvalifikációján is előtte zárt. Most hat ezred volt közöttük a Q2 végére. „Ma alapvetően elégedettek lettünk volna hat ezredes különbséggel. Most hat ezred a differencia, és egyáltalán nem vagyunk boldogok.”

„A célunk az, hogy megelőzzük őt és a lágyon rajtolókat. A legjobb lenne Lando mögött végezni mindkét autóval, az értékes pontokat jelentene a csapatnak. Sok minden történhet holnap” – jósolta Sainz az időmérő után.

Csapattársa valamivel pesszimistább volt; Leclercet szinte meg sem lepte a Q2-es búcsúzás. „Többé-kevésbé számítottunk rá, hogy nem jutunk tovább. Arra, hogy egy Williams lesz előttünk, ráadásul a közepeseken, nem igazán. A stratégiánk a kezdetektől az volt, hogy mi is megpróbáljuk ezt” – mondta a monacói, aki már pénteken is inkább a versenytempóban reménykedett, semmint a jó rajthelyben. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: