DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„A cél a konstruktőri vb-cím!” – Leclerc

Tisztában van vele a monacói, hogy optimista célkitűzés ez, de úgy érzi, működnek a Ferrari fejlesztései, így bízik benne, hogy lesznek még hasonló versenyeik.

Charles Leclerc vezetésével kettős győzelmet aratott a vasárnapi Formula-1-es USA Nagydíjon a Ferrari, amely így sokak szerint bejelentkezett a konstruktőri világbajnoki címért is. Noha még mindig csak a harmadik helyen állnak a vörösök, de a Red Bullt már nyolc pontra megközelítették, s az éllovas McLarent is jelentősen megközelítették, és a velük szembeni 48 pont sem ledolgozhatatlan.

Így látja ezt maga Leclerc is, aki a futam utáni sajtótájékoztatón a Formula.hu jelenlétében határozottan kijelölte a céljukat az évad hátralévő részére:

f1-ferrari-austin-1



„A konstruktőri címet kell célba vennünk. Optimista célkitűzés, de ezért vagyunk itt. Szóval igen, majd elvégezzük a matekot a szezon végén, addig pedig szerintem a legjobb, amit tehetünk, hogy magunkra, a saját teljesítményünkre koncentrálunk, ahogy tettük ezen a hétvégén is.”

„Nagyon jó hétvége volt ez a csapat számára és a konstruktőri vb-cím szempontjából is. És megpróbáljuk a lehető leggyakrabban megismételni ezt. És remélhetőleg az év végén, amikor elvégezzük a számításokat, akkor mi fogjuk nyerni a konstruktőri titulust.”

 

Bebizonyosodott: működnek a Ferrari F1-es fejlesztései

Leclerc szerint az austini forduló legfontosabb és leginkább bizakodásra okot adó tanulsága, hogy immár biztosan kijelenthető, hogy működnek a Ferrari néhány futammal ezelőtt bevetett újításai:

„Mindig nehéz ezt megmondani, mert apró különbségeken múlnak nagy dolgok. Szóval rendkívül nehéz megjósolni, hol leszünk a következő néhány futamon” – fogalmazott a várható esélyek kapcsán a monacói.

f1-ferrari-austin-2

„Ugyanakkor két-három verseny óta mondtuk Monzában, Bakuban és Szingapúrban, hogy hoztunk néhány fejlesztést, de végig Austint vártuk, mert ez volt az igazi tesztje azoknak. És úgy fest, minden jól működik, ami biztató a jövőre nézve.”

„Ez nem azt jelenti, hogy az összes vasárnap ilyen lesz, de azt igen, hogy a megfelelő irányba dolgozunk és csak bizakodók lehetünk. Remélem, gyakrabban megismételhetjük az ilyen eredményeket.”

Amikor arról kérdezték, pontosan hol fejlődött az SF-24-es, Leclerc úgy felelt, hogy elég sok területen, és külön kiemelte, hogy a pattogás már nem jelent problémát. Mindeközben a COTA-n másodikként befutó csapattárs, Carlos Sainz arról is beszélt, mely helyszíneken mire lehet számítani a Ferraritól a hátralévő öt fordulón:

„Ha fogadnom kellene, azt mondanám, hogy Mexikó és Vegas jó pályák lesznek a tavalyi év alapján. Az előző évből indulok ki, de úgy tűnik, idén kicsit minden más. De aztán szerintem Katar kicsit mumuspálya lesz, ha fel kellene tennem erre a pénzem, Abu Dhabiban pedig nem vagyok biztos, nem tudom, ott mit érhetünk el, de meglátjuk. Remélem, ez a tempó megmutatkozik még az idény vége előtt, és lesz újabb esélyem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: