DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Defektdráma és Hamilton-hiba után Perez-győzelem Bakuban!

Öt körrel a vége előtt az élről esett ki Verstappen, majd a piros zászló utáni újraindításnál Hamilton hibázott, így a mexikói Red Bull-os örökölte az elsőséget! Vettel és Gasly még a dobogón.

Napsütéses időben startolt el a 2021-es Formula-1-es szezon hatodik futama, az Azerbajdzsáni Nagydíj. Charles Leclerc ezúttal Monacóval ellentétben felállhatott a pole-pozícióba, és a vezetést is megtartotta a start után Lewis Hamilton és Max Verstappen előtt. A rajt nagy nyertese volt Sergio Perez volt, aki előbb Carlos Sainzt, majd Pierre Gaslyt is megelőzte, ezzel pedig feljött a negyedik helyre a mexikói.

Leclerc azonban csak két körig tudott vezetni, a másodiknak a végén ugyanis a szélárnyékot is kihasználva Hamilton megelőzte a ferrarist, ezzel az élre állt a címvédő. Verstappen tudta, hogy erre reagálnia kell, de további négy körbe telt, mire ő is megelőzte a monacóit – igaz, Hamilton nem tudott elszakadni ez idő alatt. Verstappent egyébként rögtön követte Perez is, így Leclerc hamar lecsúszott a dobogós pozícióból.

A bokszkiállások sorát Fernando Alonso és Lando Norris nyitotta az első tízből, a közvetlen élmezőnyből pedig a Ferrarik reagáltak először – akiket viszont egyfelől átugrotta Pierre Gasly, másrészt Carlos Sainz rögtön utána kiment a bukótérbe a 8-as kanyarban, rengeteg pozíciót veszítve.

Az élen éppen a spanyol hibájával egy időben hívták ki Hamiltont a bokszba, de némi időt veszített a kerékcserénél, mert éppen akkor érkezett az említett Gasly is, így ennek is köszönhetően az egy körrel később kiálló Verstappen simán átvette tőle a vezetést. Sőt, a Red Bullnak sikerült Perezt is a mercedeses elé hoznia, így miután a sokáig kint tartott és így körökig vezető Sebastian Vettel is megejtette a maga kiállását az Aston Martinnal (amely után hetedik helyen folytatta), az energiaitalosok két versenyzője került az élre!

stroll-crash-1



Verstappen kényelmes, folyamatosan növekvő fórral vezetett Perez előtt, akit egy ideig próbált szorongatni Hamilton, a körök múltával viszont ő is folyamatosan szakadt le a mexikóiról. A 31. körben aztán jött a váratlan esemény: az egészen addig kerékcsere nélkül álló és a negyedik helyen haladó Lance Stroll a célegyenesben bal hátsó defektet kapott és a falba vágta az Aston Martint! Szerencsére a kanadai a betonfallal való ütközés ellenére is jól volt, a rengeteg törmelék miatt viszont érkezett a biztonsági autó. Mivel a bokszbejárat előtt nem sokkal történt az incidens, azt néhány körig zárva is tartották, de a kinyitása után is csak a mezőny hátsó traktusával álltak ki néhányan egy második kerékcserére.

Az újraindításnál Verstappen simán megtartotta a vezetést, ahogy Perez és Hamilton is maradt a helyén, Vettel viszont kiválóan halászott a zavarosban: előbb Leclerc-t kapta el, majd a kör végén Gaslyt is levadászta, így feljött negyediknek a német. Mindeközben az addig is igen halovány versenyt futó Valtteri Bottas még további pozíciókat veszített: az addig tizedik helyen haladó finn a pontszerzők közül is kicsúszott.

verstappen-crash

Öt körrel a vége előtt jött azonban a dráma: Verstappen is bal hátsó defektet kapott a célegyenesben, szintén a falba csapva a Red Bullt! A holland az élről esett ki, így Perez örökölte meg a vezetést Hamilton és Vettel előtt – miközben bár némi csúszással, de érkezett a safety car újfent. Sőt, nem sokkal később a piros zászlót is belengették, félbeszakítva a versenyt három körrel a vége előtt.

Bár már csak két kör volt hátra, a versenyt még újraindították, méghozzá állórajttal. És ekkor jött az újabb fordulat: Hamilton jobban rugaszkodott el, mint Perez, de rettenetesen elfékezte magát, így a bukótérbe csúszott és a mezőny legvégére esett vissza! Perezt onnan már nem fenyegette senki és semmi, így másodszor nyert karrierje során, először a Red Bull-lal. Vettel második lett az Aston Martinnal, míg a dobogó alsó fokára Gasly állhatott fel az AlphaTaurival, miután visszaverte Leclerc támadását. Mögöttük Norris jött a McLarennel, de Alonso is a visszatérése utáni legjobb eredményét érte el a hatodik hellyel az Alpine-nal. Tsunoda, Sainz, Ricciardo és Kimi Raikkönen még a pontszerzők között – azaz a Mercedes nulla ponttal távozik Bakuból! Folytatás két hét múlva Franciaországban.

A futam végeredménye:

1. Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 3:33.686
2. Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES +1.385s
3. Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA +2.762s
4. Charles Leclerc FERRARI +3.828s
5. Lando Norris MCLAREN MERCEDES +4.754s
6. Fernando Alonso ALPINE RENAULT +6.382s
7. Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA +6.624s
8. Carlos Sainz FERRARI +7.709s
9. Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES +8.874s
10. Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI +9.576s
11. Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI +10.254s
12. Valtteri Bottas MERCEDES +11.264s
13. Mick Schumacher HAAS FERRARI +14.241s
14. Nikita Mazepin HAAS FERRARI +14.315s
15. Lewis Hamilton MERCEDES +17.668s
16. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES +42.379s
Nem ért célba:    
  George Russell WILLIAMS MERCEDES  
  Max Verstappen RED BULL RACING HONDA  
  Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES  
  Esteban Ocon ALPINE RENAULT  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: