DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Alonso: 2021 van és a Ferrari még mindig nem nyert

Két év kihagyás után tért vissza a Formula-1-be a közel negyvenéves Fernando Alonso. Nem bánta meg a Ferraritól való távozását, mivel most, hét évvel később sem nyert még bajnokságot a vörös csapat.

A kétszeres világbajnok spanyol úgy érzi, semmivel nem lenne közelebb a pályafutását illetően, ha maradt volna 2014 után is a Scuderiánál. Bár egyértelmű, hogy a McLaren-Hondához szerződése komoly ballépés volt, mert négy évet pazarolt el karrierjéből egy éppen óriási hullámvölgyben levő, vergődő csapatnál.

A sors iróniája, hogy a bajok akkori legnagyobb forrása, a Honda-motor azóta a mezőny egyik legjobbja lett, idén még tovább fejlődött és a Red Bull-Honda 2021-ben rendkívül ütőképesnek tűnik, az adatok alapján így év elején erősebb is, mint a Mercedes. Mindenki meglepődött, hogy Fernando Alonso öt év alatt sem tudott a csúcsra érni a Ferrarival az előző évtized elején (igaz, Sebastian Vettelnek sem sikerült ugyanez), legtöbbször egyszerűen az autó volt túl gyenge a riválisokhoz képest.

Alonso 2014-ben hozta meg a döntést, hogy inkább elszerződik a vörösöktől, látva, hogy mennyire szenvednek az új hibriderőforrással. De a McLarennel még sokkal mélyebb gödörbe került, amit akkor még nem lehetett előre sejteni.

„Hogy megbántam-e, hogy elhagytam a Scuderiát akkor? Egyáltalán nem. Azóta már 2021 van és a Ferrarinak még mindig nem sikerült bajnokságot nyernie. Általában sosem bánom meg a döntéseimet. Egy kristálygömbbel bizonyos helyeken nyilván utólag hozna az ember más döntést, de azokban a pillanatokban mindig azt éreztem, hogy ez a helyes lépés” – magyarázta Fernando Alonso az AS.com hasábjain.

Alonso remek viszonyban van számos korábbi csapattársával


„Az Alpine színeiben visszatérve is ezt érzem, jókor hoztam meg ezt a döntést is, komoly kihívás két év kihagyás után visszajönni. Amikor a Ferraritól távoztam, azt szerintem a legjobb pillanatban tettem. 2014-ben már öt éve hajszoltuk a bajnoki címet, ebből többször is az utolsó pillanatig esélyem volt megszerezni a végső győzelmet. Óriási szeretetet éreztem a Ferrarinál, a légkör is kiváló volt, de mindig eljön az a pont, amikor a kapcsolat elkezd megromlani és akkor váltani kell.”

„Nem érzem, hogy annyira összeférhetetlen lennék. Ez már a harmadik időszak, amikor a Renault-nál versenyzem (jelenleg Alpine néven), a McLarennél is kétszer kaptam szerződést. Mindkét helyre visszatérhettem, ezért valószínűleg elégedettek lehettek velem. Ha mégsem, akkor miért hívtak volna vissza?”

„A mai napig remek viszonyt ápolok korábbi csapattársaimmal. Giancarlo Fisichella és Jarno Trulli például ugyanabban a városban laknak, ahol én és a balesetem után mindketten hívtak, hogy ha bármire szükségem van, például a boltból hozzanak nekem valamit, akkor szóljak, mert rögtön segítenek. Jó kapcsolatban vagyok Stoffel Vandoorne-nal, Jenson Buttonnal és Esteban Oconnal is, csapattársaim többségével barátok vagyunk és hasonlóan jól alakult a viszonyom a Dakaron is, akikkel kicsit is közelebb kerültem, Nasser Al Attiyah-nak például egy kerekemet is kölcsönadtam. Jó érzés, ha kölcsönösen jó viszonyt ápol az ember a társaival” – tette hozzá Alonso, akit sokan tartanak összeférhetetlennek, de a jelek szerint ez azért egyáltalán nincs így.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: