DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az F1 téged is megkérdez, szeretnél-e fordított rajtrácsot

A Formula-1 döntéshozói egy kérdőív segítségével a rajongók véleményét is kikérik az utóbbi hetekben ismét beszédtémává vált fordított rajtrácsos időmérőfutam kérdésében, amit 2021-ben négy hétvégén szeretnének kipróbálni.

Az idei Olasz Nagydíj történései gondoskodtak arról, hogy ismét terítékre kerüljön a téma: Monzában néhány váratlan körülmény ugyanis néhány ponton hasonló helyzetet kreált a mezőnyben, mint amit az erősorrend megfordításával kapnánk. Az élmezőnyben találta magát az Alfa Romeóval Kimi Raikkönen és az Alpha Taurival a későbbi győztes Pierre Gasly, míg Lewis Hamiltonnak a sor végéről kellett előzgetve felkapaszkodnia egy büntetés után – végül a 7. helyig jutott.

monza



Az F1-ben már tavaly is fontolgatták, hogy 2020-ban kipróbálják a fordított rajtrácsos ötletet négy versenyhétvégén, így élesben való, kisszámú tesztelés után tisztább véleményt fogalmazhattak volna meg róla a versenyzők, a csapatok és a nézők. A bevezetést akkor végül elvetették, viszont a nagy visszhangot kapó monzai történések után most ismét felmerült, hogy 2021-ben négy nagydíjon bevetnék. Ehhez pedig most a rajongók véleményét is kikérik.

A hét kérdésben ezt a témát taglaló kérdőív az F1 hivatalos szervei által üzemeltetett F1fanvoice.com weboldalon érhető el angol nyelven. A felületre való belépéshez regisztráció szükséges, majd pedig az oldalsávban a Surveys szövegdobozban található meg a fordított rajtrácsokra vonatkozó formula, aminek kitöltése csak 1-2 percet vesz igénybe.

A kérdőív tisztázza, hogy milyen módon képzelik el a fordított rajtrács megvalósítását az F1 vezetői: ahogy arról már korábban is szó volt, nem közvetlenül a futam rajtrácsát bolygatnák meg, hanem az időmérő edzés helyét venné át szombaton egy kvalifikációs verseny, és ehhez sorakoznának fel a pilóták az aktuális világbajnoki tabella fordított sorrendjében – azaz ha történetesen a most soron következő hétvégén lenne ilyen, akkor Romain Grosjean és George Russell foglalnák el az első rajtsort, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton pedig az utolsót.

A kvalifikációs sprintfutam időtartama 30 perc lenne, és ennek végeredménye határozná meg a vasárnapi, tényleges verseny rajtsorrendjét, ami a várakozások szerint jóval felbolygatottabb lenne, mintha egy hagyományos időmérő edzés eredménye alapján állna fel.

q2

Kivonat az F1 kérdőívéből

A kérdőívben ötfokú skálán lehet megválaszolni, hogy jobban élveztük-e az Olasz Nagydíjat az átlagosnál, hogy izgalmas volt-e figyelni Lewis Hamilton felzárkózását, vagy hogy szívesen láttunk-e olyan versenyzőket a győzelemért harcolni, akik normál esetben nem kerülnének az élmezőnybe. Ezek mellett konkrét kérdések is szólnak arról, hogy szeretnénk-e fordított rajtrácsos időmérőfutamokat látni, és hogy nagyobb valószínűséggel néznénk-e meg egy ilyen versenyhétvégét, mint egy hagyományos lebonyolításút.

A szavazás eddigi eredményei még nem ismertek, mint ahogy arra sem tett utalást az F1, hogy a rajongói szavazatokat mekkora súllyal veszi majd figyelembe a döntéshozásnál, ugyanis a normál protokoll szerint csak az FIA, az F1 és a csapatok képviselőinek szavazatai határozhatnak jövőbeli szabályokról. A vélemények persze eltérnek a paddockban a fordított rajtrács kipróbálásának helyességéről, ám eddig az ötletet ellenzők voltak hangosabbak – köztük az FIA elnökével, Jean Todttal.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: