DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Verstappen: Simán lerajtoltam volna Hamiltont

Már a rajtrácsra menet is komoly gond adódott a Red Bull-lal, amit végül nem is sikerült megoldani. Kiválóan rajtolt a holland, de néhány méter után látszott, hogy alig gyorsul az autója.

Max Verstappen a második kanyarban egy komoly balesetbe keveredve fejezte be a Toszkán Nagydíjat meglehetősen korán. Nagyrészt ő maga idézte elő a látványosan lelassuló autójával a több autót is magával sodró csattanást, a holland pontosan tudja, hogy enélkül is biztosan kiesett volna.

A Red Bull szerelői már a rajtrácsra kivezető körön észlelték, hogy gond van az erőforrás elektronikus vezérlésével, amit igyekeztek sebtében a rajtrácson orvosolni. Bár úgy tűnt, sikerrel jártak, a rajt utáni pillanatokban egyértelmű lett, hogy nem sikerült a javítás, a harmadik helyről azonnal a gyengén rajtoló Hamilton mellé ért, ám ott máris megakadt a gyorsítás, pedig ezúttal Verstappen normál esetben könnyedén lerajtolta volna brit vetélytársát. Ehelyett visszazuhant a 13. pozícióba, majd egy balesetbe is belekeveredett lelassuló autója miatt.

Verstappen az első métereken már Hamiltont előzte... majd a kanyarig visszaesett a középmezőny végére


„Igazából nem az számított, hogy a második kanyarban ütköztünk, mivel olyan szituációban voltam, hogy már teljesen mindegy volt. Óriási valószínűséggel mindenképpen kiestem volna a versenyből rövid időn belül, úgyhogy jelenleg ezt hozta a sors” – ecsetelte véleményét Max Verstappen a Sky Sports adásában.

Ami jobban aggaszthatja az energiaitalosokat, hogy úgy tűnik, nagyon hasonló hiba ütötte fel fejét az autóban, ami múlt héten, Monzában is Verstappen kiesését eredményezte. „Már a rajtrácsra kivezető körön is bajok voltak, a motor többször megakadt, szinte lefulladt, többször is működésbe lépett a lefulladás-gátlóm. Valószínűleg ugyanaz a gond jöhetett elő, ami Monzában, mivel nagyon hasonlót éreztem akkor is.”

„Nagy kár, mert kitűnően jöttem el a rajttól, simán Lewis mellé kerültem és körbeautóztam volna, de utána az autó nem gyorsult tovább, folyamatosan csak veszítettem a sebességből. Még Bottasnál is jobban jöttem el. Ha viszont az ember visszazuhan a lelassuló autóval a mezőny közepére, simán megtörténhet egy ilyen csattanás” – kesergett a zsinórban második kiesését elkönyvelő Verstappen, aki a pénteki edzésnapok után határozottan úgy érezte, hogy Mugellóban fogható lenne a Mercedes. Nem is lett volna esélytelen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: