DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Őrület: Gasly nyerte az Olasz Nagydíjat

Hamilton büntetése és egy piros zászló kellett ahhoz, hogy a Mercedes és Red Bull helyett az Alpha Tauri, a McLaren és a Racing Point foglalja el a dobogós helyeket a megjósolhatatlan monzai futamon. Sainz négy tizedmásodperc hátrányban lett második, fékhiba és hatalmas baleset a Ferrarinál hazai pályán.

Lewis Hamilton számára úgy alakult az Olasz Nagydíj rajtja a pole-pozícióból, ahogy a nagy könyvben meg van írva, Valtteri Bottas azonban ennél rosszabban nem is kezdhette volna a szezon nyolcadik nagydíját. A finnt lerajtolta Carlos Sainz a harmadik helyről, a 4-es kanyarban pedig agresszívan a másik McLarennel Lando Norris is megelőzte, majd a kizökkenést kihasználva Daniel Ricciardo vett el egy újabb pozíciót.

A sorrend szokatlan volt az első kör végén: Hamilton, Sainz, Norris, Perez, Ricciardo és Bottas csak hatodikként. A Mercedes pilótája a következő körökben sem tudta támadni az előtte levőket, inkább az ötödik rajthelyről hetedik pozícióba visszaeső Max Verstappennel szemben kellett védekeznie. Bottas defektet gyanított, de a jelek szerint egyszerűen kizökkent a ritmusból az első körben. Később a motorbeállításra panaszkodott, amiért nem volt meg tempója az előzéshez.

A Ferrari katasztrofális hétvégéje folytatódott: a 17. helyen haladó Sebastian Vettel fékei a hatodik körben elszálltak, a német versenyző az első sikánon átszáguldva két hungarocelltáblát is lebontott. A négyszeres világbajnok feladta utolsó Olasz Nagydíját a Ferrarival.



Alex Albon is az első körök eseményeinek főszereplője volt: a rajt után Pierre Gaslyvel, egy körrel később Romain Grosjeannal volt félreértése az első sikánban. Az első esetet a stewardok elengedték, a másodikért öt másodperc időbüntetést adtak a thaiföldinek.

A kissé leülepedő futam a 20. körben kapott új fordulatot, amikor Kevin Magnussen félreállt a bokszutca bejáratánál, ezért biztonsági autót rendeltek el. Meglepő módon csak két versenyző sietett kerékcserére: Lewis Hamilton és Antonio Giovinazzi. Hamilton a második helyre tért vissza Sainz és Norris közé. Először a többség taktikája tűnt helytelennek, majd jött a kissé nehezen érthető hír: Hamiltont és Giovinazzit vizsgálják, amiért behajtottak a bezárt bokszutcába.

A többiek akkor hajtottak a bokszutcába, amikor eltávolították Magnussen autóját, de a biztonsági autó még bent volt, így a csere után utolérhették a többieket. Ez teljesen megkavarta a sorrendet: Hamilton mögött Stroll következett az újraindításnál, aki még nem állt ki, majd Gasly és Raikkönen, akik számukra szerencsésen a biztonsági autó előtt kiálltak. Mögöttük jött Giovinazzi, Leclerc és Latifi, Sainz és Norris a nyolcadik-kilencedik helyen volt az újraindításnál.

Az ismét elengedett futam nem tartott sokáig, Charles Leclerc a hatodik helyről – ő is korai kiállásából profitált – megcsúszása után kiszáguldott a Parabolicában és nagy sebességgel a gumifalba csapódott: a monacói sértetlenül megúszta, de fájdalmas kettős kieséssel ért véget a Ferrari versenye. Biztonsági autót, majd piros zászlót rendeltek el a 27. körben, a versenyzők visszatértek a bokszutcába és ott sorakoztak fel.

A piros zászló alatt jött a hír: Hamiltont megbüntetik, akárcsak Giovinazzit, amiért tilos jelzésnél hajtottak a bokszutcába. A visszajátszásokból nem volt egyértelmű a behajtást tiltó jelzés, de a jelek szerint a pároson kívül mindenki észlelte. A két szabályszegőre nagy szigort alkalmaztak: tíz másodperces stop-and-go büntetést. A 25 perces szünetet kihasználva Hamilton még a versenyfelügyelőkhöz is felszaladt büntetése miatt, amelynek következményeként várható volt, hogy az utolsó helyig visszaesik. Mindezek miatt Lance Stroll került nyerő pozícióba, aki a kihagyott kerékcserét büntetlenül pótolhatta a bokszutcában.

Egy másik büntetést is vizsgáltak a stewardok, Lando Norris ugyanis feltartotta a mögötte érkezőket a kiállásnál, hogy Carlos Sainz kerékcseréjével végezzen a csapat, mire odaér. A britet azonban nem szankcionálták, hanem felmentették – csapattársa mögött a hetedik helyen sorakozhatott fel a rajtrácsra.

A piros zászló után ugyanis a szabályok értelmében állórajttal indult el a mezőny az 53 kör hátralevő felére: Hamiltonnak még el kellett rajtolnia a pole-pozícióból (és Giovinazzinak az ötödik helyről), mielőtt letölthették a büntetést. A mezőny nagy többsége közepes vagy kemény abroncsot tett fel a folytatásra, ami arra utalt, hogy kiállás már nem lesz a folytatásban.

Hamilton megőrizte vezetését az új rajtnál, Stroll azonban eldobta a nagy esélyt, az ötödik helyre esett vissza, majd elfékezte a 2-es sikánt. Gasly jött fel a második helyre Raikkönen és Giovinazzi elé. Hamilton a kör végén kijött leszolgálni a büntetését, melyet követően messze az utolsó helyre ért vissza fél percet veszítve, így Pierre Gasly vezette az Olasz Nagydíjat az Alpha Taurival.

Giovinazzi két kör múlva, az utolsó lehetőségnél töltötte le saját stop-and-góját, így a Gasly, Raikkönen, Sainz, Stroll és Norris ötös alakult ki az élen, Bottas továbbra is be volt ragadva, a hatodik helyen. A 30. kör végén Verstappen szintén bokszba hajtott, technikai hiba miatt ő is feladta versenyét, ezzel megszakadt hat dobogós futamból álló sorozata.

A 34. körben történt egy fontos manőver: Sainz megelőzte Raikkönent, és átvette a második helyet a sikánban. A spanyol szeme előtt már a futamgyőzelem és a versenyt vezető Gasly lebegett, aki öt másodperccel elhúzott tőle. Egy kör múlva Stroll is bedarálta az Alfa Romeót, ezzel feljött a dobogós helyezésre.

Raikkönen a következő körökben sorban veszítette a pozíciókat, hátul pedig Hamilton csak 15 körrel a leintés előtt érte utol a többieket, elsőként Albont. A britnek nem volt könnyű dolga, ahogyan várni lehetett volna, Bottashoz hasonlóan küszködött a forgalomban, nyilvánvalóvá vált, hogy számára a pontszerzés lehet a futam célja.

Az élen Sainz lassan, de stabilan faragta a különbséget Gaslyhez képest: a 46. körben csökkent a különbség két másodperc alá, hét körrel a futam leintése előtt. Hamilton ugyanebben a körben vette át a pontot érő tizedik pozíciót, azt a Raikkönent letudva, aki nem olyan rég még a győzelemért küzdő Sainz előtt állt a dobogós helyen.

Az utolsó körökben 1,2 és 1,7 másodperc között lavírozott Gasly és Sainz különbsége, a spanyol az utolsó körben került DRS-távolságon belülre. A különbség nem volt elég: Pierre Gasly két kézzel ragadta meg a lehetőséget, amit a körülmények alakulása – a biztonsági autó, Hamilton büntetése, Stroll hibája az újraindítás után – játszott a kezére. A francia pilóta, aki tavaly a Red Bullnál nem tudott felérni Max Verstappen szintjére, az Alpha Taurival megszerezte pályafutása első futamgyőzelmét!

Carlos Sainz a leintésnél 0,415 másodpercre volt Gaslytől, közelebb, mint bármikor a futam folyamán: a spanyol nem volt elégedett saját pályafutása legjobb és a McLaren 2014 óta legjobb helyezésével. Lance Stroll másodszor állt dobogón harmadik helyezettként: a kanadai boldog volt, de ő is elgondolkodhatott rajta, mi lett volna, ha nem hibázik a második rajt után.

Norris negyedik helyezést szerzett a dobogósok mögött, Bottas futama pedig az első rajtnál pecsételődött el, a forgalomban szenvedő W11-gyel Raikkönen kivételével senkit nem tudott megelőzni, így ötödikként ért célba, csupán két pozícióval a hetedik helyig felzárkózó Hamilton előtt, aki a leggyorsabb körért járó pluszpontot is megszerezte. A két Mercedes Ricciardót fogta közre, majd következett Ocon, Kvjat és Perez a pontszerző helyeken: a féltávnál második helyen álló Raikkönen a 13. helyre csúszott vissza, ami jól mutatta az Alfa Romeo és a Ferrari-motor gyengeségét Spa után Monzában is.

Az Olasz Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány Pontok
1 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:47:06.056 25
2 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 0.415 18
3 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 3.358 15
4 Lando Norris MCLAREN RENAULT 6.000 12
5 Valtteri Bottas MERCEDES 7.108 10
6 Daniel Ricciardo RENAULT 8.391 8
7 Lewis Hamilton MERCEDES 17.245 7
8 Esteban Ocon RENAULT 18.691 4
9 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 22.208 2
10 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 23.224 1
11 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 32.876 0
12 Romain Grosjean HAAS FERRARI 35.164 0
13 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 36.312 0
14 George Russell WILLIAMS MERCEDES 36.593 0
15 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 37.533 0
16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 55.199 0
NC Max Verstappen RED BULL RACING HONDA DNF 0
NC Charles Leclerc FERRARI DNF 0
NC Kevin Magnussen HAAS FERRARI DNF 0
NC Sebastian Vettel FERRARI DNF 0
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: