Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 12. kedd
F1

„Nem teremnek Verstappenek és Vettelek minden fán”

Franz Tost Toro Rosso-csapatfőnök szerint nem merült ki a Red Bull juniorprogramja, egyszerűen nem tudnak folyamatosan Vetteleket és Verstappeneket előhúzni a kalapból, emiatt kérdőjelezték meg mostanában sokszor a választásaikat.

A Toro Rossóban mindkét versenyző, Danyiil Kvjat és Pierre Gasly is vezettek korábban az anyaistállónál, a Red Bullnál, ráadásul Gaslynak még friss, amit Kvjat egyszer már átélt, ugyanis mindkettejüket visszaminősítették házon belül a fiókcsapathoz egy-egy gyengébb időszak után. Tavaly sem volt egyszerű összeállítani a Toro Rosso pilótafelállását, ugyanis az egyszer már a neveldéből elengedett Brendon Hartley-t reaktiválták, és ahogy erről már szó esett, Kvjat is komoly magasságokat (Red Bull) és mélységeket (kirúgás még a Toro Rossótól is) járt meg, mielőtt ismét megkezdte az energiaitalosokkal az adott szezont, jelen esetben a 2019-est.

00119019_104

Franz Tost Toro Rosso-csapatfőnök szerint egészen egyszerű a magyarázata annak, hogy jelenleg problémákkal szembesülnek, ha a saját koncepciójuk mentén szeretnék továbbra is feltölteni versenyzőkkel csapataikat, és ez pedig nem az, hogy a juniorprogram kimerült volna. „Vettelek és Verstappenek nem nőnek minden ágon, amit aztán minden ősszel leszüretelhetünk” - fogalmazott Tost. „Van több fiatalunk is különböző F3-as helyeken, közülük ráadásul többnek is lehet jövője, de nekik időre van szükségük.”

A Red Bull által patronált, a nevelőszériákban legelőrébb járó versenyzők jelenleg Jüri Vips (F3), Pato O'Ward (IndyCar/F2/Super Formula) illetve Yuki Tsunoda (Vipshez hasonlóan szintén F3). Vips az F3-as bajnokságban jelenleg harmadik, néggyel megelőzve Tsunodát, míg O'Ward 2019-et az IndyCarban kezdte még meg (fél szezonnyi versennyel jelenleg 25. az összetett pontversenyben), majd teljesített két versenyt beugróként az F2-ben, Japánban pedig egyelőre szintén két futam van a háta mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?