DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Wolff: A Ferrari gyenge versenytempója reményt ad a győzelemre

A Mercedes csapatfőnöke jól tudja, hogy Monzában nem ők az esélyesek, ugyanakkor végsebesség ide vagy oda, a Ferrarik vasárnapra mindig lelassulnak, így győzelmi reményeket táplál.

Az évad eddigi részében az Ezüst Nyilak domináltak, a Ferrarinak a különleges (és nem túl jól sikerült) aerodinamikája miatt csak a hosszú egyenesekkel tarkított pályákon volt és van igazán győzelmi esélye. Ilyen volt Belgium is, ahol sikerült végül behúzni a győzelmet, de az időmérőn látott fölényből alig marad valami másnapra.

Monza még inkább a Scuderiának kedvezhet, de a Mercedes csapatfőnöke ennek ellenére sem adja fel a reményt, hogy Lewis Hamiltonék mégis legyőzhetik Charles Leclerc-t és Sebastian Vettelt, mivel Belgiumban is azt látta, hogy a gumikezelésben és a versenytempóban a Ferrari szombati fölénye nagyjából elillan. A Ferrarin belül ugyanakkor átalakultak az erőviszonyok, Charles Leclerc egyre inkább háttérbe szorítja Sebastian Vettelt.

„Spa megmutatta, hogy rengeteget kell dolgoznunk a teljesítményünkön. Óriási különbséggel győztek le minket a kvalifikáción és bár a futamgyőzelem sem jött össze, mindent egybevetve a versenytempónk igen biztatónak tűnt, tavalyhoz képest határozottan előrelépést láttam” – magyarázta Toto Wolff.

Tavaly megvolt az első rajtsor Monzában, mégsem tudott nyerni a Ferrari


„Idén nem a miénk a leggyorsabb autó az egyenesekben, de a lassabb kanyarokban fantasztikus fejlődést mutattunk be, ugyanez igaz a gumikezelésünkre is. Így jócskán láthattunk pozitívumokat Spában. Nem számítunk arra, hogy az Olasz Nagydíj könnyű hétvége lesz számunkra, Monzában számítanak igazán a lóerők, magas végsebesség, alacsony leszorítóerő.”

„A teljes csomagot tekintve alighanem idén miénk a legjobb, de ez a pálya nem kedvez nekünk, mert itt a végsebesség és a motorerő, ami a leginkább meghatározó. Ugyanakkor az ilyen pályákon is azt láthatjuk, hogy a Ferrarik szombaton elérhetetlenül gyorsak, de vasárnap már nem tűnnek ilyen jónak, a pontokat pedig a vasárnapi futamokon szerezzük.”

„Az Olasz Nagydíjon nem mi leszünk az esélyesek, de mindent megteszünk, hogy felvegyük a harcot a vörös istálló ellen a hétvégén” – tekintett előre Toto Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: