DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Vettelnek két komoly problémája lehet

Korábban Michael Schumacherrel dolgozott együtt hosszú időn át a Ferrarinál Luigi Mazzola, most elképedve nézi Sebastian Vettel szenvedését. De nem érzi úgy, hogy a német az út végéhez ért volna.

Az elmúlt hétvégén újabb arcpirító vezetői hibát vétett az utóbbi bő egy évben rengeteget bakizó négyszeres világbajnok, ezúttal ismét mumusával, Max Verstappennel akadt össze. Miután a holland a hosszú egyenesben megelőzte, Vettel igyekezett visszatámadni, Verstappen viszont remekül zárta a szöget, a Ferrari-pilóta pedig nagyon elszámolta a fékezési pontot és hátulról felöklelte őt, amiért büntetést is kapott.

Ez már a sokadik hasonló probléma 2018 óta, a sajtó és a közvélemény egyértelműen temeti Sebastian Vettelt, az olasz média egyöntetűen azt követeli, hogy a Scuderia most már Charles Leclerc mögé álljon be és a fiatal monacói legyen a vezér. Mazzola még nem érzi, hogy Vettel már sosem lesz a régi és távoznia kellene a Formula-1-ből, de tény, hogy két alapvető problémával jelenleg nem tud megbirkózni.

Leo Turrini, olasz újságíró kérdezte a korábbi Ferrari-szakembert, hogy ezek után mi lesz Sebastian Vettel sorsa. „Nem értek egyet azzal, hogy Sebastian már F1-es karrierje végén járna. Az viszont tény, hogy nagyon kemény nehézségekkel kell, hogy szembenézzen” – magyarázta Luigi Mazzola.

Mazzola: Vettel problémája a nehezen kezelhető autó és Leclerc


„A másik vörös autóban ülő, tíz évvel fiatalabb Leclerc jelenti az egyik fő problémát számára. A fiú rettentően tehetséges és sokra hivatott. A német számára fájdalmas lehet látni, hogy a jóval fiatalabb csapattárs milyen kitűnően fejlődik hétről hétre, de ez előbb-utóbb minden pilóta karrierjének része.”

Ez lenne az egyetlen gond? „Természetesen nem, más is van. Az autó. Világos, hogy az SF90-es technikai jellemzői nem passzolnak Vettel vezetési stílusához. Az autó instabil, nem valami kezes, ezért nehéz vezetni. Sebastian egészen más érzékenységgel versenyez, mint például Leclerc. De még amikor Raikkönen oldalán versenyzett, akkor is időnként nehezebben értette meg az autó működését, mint csapattársa.”

„Ehhez még az a tudat is párosul, hogy kétségtelenül nem a legjobb autóban ül, a bivalyerős Mercedes ellen kell felvennie a versenyt. Múlt vasárnap Hamilton leggyorsabb köre sokkolóan hathatott a végén. A Ferrarinál rengeteg munka vár még a fiúkra, hogy megtalálják a megfelelő technikai megoldásokat. Vettelnek viszont saját magát kell felépítenie és saját magának kell megtalálnia a válaszokat, ennyire hirtelen nem eshetne vissza ekkora mértékben. Úgy gondolom, addig nem fog nyerni, ameddig Mattia Binottóék nem adnak neki olyan autót, amivel valós eséllyel harcolhat a Mercedesek ellen” – zárta mondandóját a szakember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: