Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. július 21. vasárnap
F1

Prost: A Renault-motor már a legjobbak között

A csalódást keltő idénykezdet után a Renault úrrá lett a problémákon, a fejlesztések beváltak és a négyszeres világbajnok szerint immáron a mezőny egyik legjobb erőforrásává vált.

Úgy tűnik, az év elején látott balszerencse-sorozat ellenére a francia gyártó megoldotta a megbízhatósági gondokat és a téli szünetben teljesen áttervezett motor most már az elvárásoknak megfelelő szintet képvisel. A korábbi években a Renault képtelen volt igazán ütőképes egységgel előállni, de úgy fest, ennek az időszaknak vége.

A szezon első futamain a McLarennél és a gyári istállónál is több ízben meghibásodott az új erőforrás, így Bahrein után csak csökkentett teljesítménnyel merték használni. A frissítés meghozta a kívánt eredményt, az egység már megbízható, ráadásul az utóbbi néhány hét tapasztalatai alapján rettentő gyors is, így a Hondának igencsak fel van adva a lecke újra.

A Renault nagyot lépett előre az elmúlt hetekben

Alain Prost, a márka főtanácsadója szerint most már nem kell félniük a sok lóerőt igénylő pályáktól, sőt, arra is utalást tett, hogy a Red Bull-Hondákat időnként már képes maga mögé utasítani a Renault. „A szezonkezdet igen nehéz volt. Felismertük, hogy gondjaink vannak, egyrészt a gumikezeléssel, másrészt a motor sem volt megbízható” – nyilatkozta Prost a Le Figaro című lapnak.

„Kellemetlen meglepetésként ért minket. Ez volt az évad negatívuma, ugyanakkor komoly pozitívum, hogy aránylag gyorsan úrrá is lettünk ezeken a gondokon. Most már magabiztosan kijelenthetem, hogy a Formula-1-es mezőny egyik legjobb motorja a Renault. Mindamellett azért el kell ismerni, hogy tovább kell fejlődnünk, ha utol akarjuk érni a Ferrarit.”

„Időnként a Red Bullt is képesek vagyunk legyőzni, de az még egyelőre lehetetlen, hogy a Mercedes és a Ferrari szintjét idén megüssük. Nagyjából egy másodperc lehet jelenleg a lemaradásunk, az év végére ezt le kell faragnunk fél másodpercre” – fogalmazta meg a célokat a négyszeres világbajnok francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?