DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

A Honda tudja, mit tegyen, hogy fejlődjön

Távolról sem elégedett a Kanadai Nagydíj pénteki napjával a japán gyártó, biztató volt a kezdés, de délután a négyből egyik versenyző sem került a legjobb tízbe. Ám tudják, hol javítsanak.

Technikai szempontból újabb hibátlan napot zárt a Honda mindkét istállójával Kanadában is, az eredmények azonban egyáltalán nem kecsegtetőek. Az első szabadedzésen még Max Verstappen képes volt villantani és negyedikként végezni (Sebastian Vettel előtt), ám délután a falnak ment, így igazán gyors kört nem is tudott teljesíteni és a legjobb tízből is kicsúszott. 

Ellenben rengeteg értékes adatot gyűjtöttek a kétszer másfél órás gyakorláson, így tudják, milyen irányba induljanak el a változtatásokkal. Rendkívül poros aszfalt fogadta a versenyzőket helyi idő szerint délelőtt, mindenki csak kereste a tapadást. Ezt a holland egész jól megtalálta, mivel csak 0,035 másodperccel maradt el a harmadik pozícióban végző Charles Leclerc-től.

A Honda azt ígéri, már szombaton jobbak lesznek


Délután viszont kulcspillanatban elkapta autója jobb oldalával a Bajnokok Falát, így csapattársa, Pierre Gasly mögött a 13. helyen végzett, de a két Toro Rosso sem ment jobban, Alexander Albon és Danyiil Kvjat pontosan az anyacsapat autói mögött végeztek tizennegyedikként és tizenötödikként.

Ez egyelőre nem az a hely, ahol a japán gyártó lenni szeretne. „Ami az erőforrást illeti, problémamentesen zárhattuk a napot mind a négy versenyautónkkal. Ugyanakkor, ha megnézzük az eredménylistát, még rengeteg munkánk van, hogy a hétvége további részében jobban teljesítsünk, de legalább tudjuk, pontosan mit tegyünk, hogy fejlődjünk” – nyilatkozta Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója.

„Az éjszaka folyamán tüzetesen átvizsgáljuk a napközben gyűjtött adatokat. Több, mint harminc évvel ezelőtt jártam itt először a Hondával, azt kell mondanom, a pálya melletti épületek újjáépítése kitűnően sikerült, nagyon jó munkát végeztek, hogy megkönnyítsék a dolgunkat” – tette hozzá a japán szakember. A Honda sokat fejlődött az elmúlt másfél-két évben, idén Monzában pedig hatalmas mértékű fejlesztéssel terveznek jelentkezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: