DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nyertesek és vesztesek 2018-hoz képest

Hogyan változtak az erőviszonyok tavaly ilyenkorhoz képest? A Mercedes, Valtteri Bottas és Max Verstappen egyértelmű nyertesek, a Renault, Ricciardo és Raikkönen a legnagyobb vesztesek.

A világbajnoki címvédő istálló tavaly, a 6. futamot követően még csak két győzelmet szerzett, pontosan annyit, mint a Ferrari és a Red Bull. Az idei évben azonban egyelőre a Mercedes lesöpri a sakktáblát, mind a hat futamgyőzelmet Lewis Hamiltonék szerezték (4:2 a brit javára), így nem meglepő módon vezeti is az összetett pontversenyt. 2018-ban Monaco után a Mercedesnek 178 pontja volt, most 257, majdnem a kétszerese annak a mennyiségnek, amivel a Ferrari rendelkezik (139, a tavalyi 156-hoz képest).

Az Ezüst Nyilak fölényéhez Valtteri Bottas nagyot javuló teljesítménye is kell, a tavalyi 68 egységhez képest ugyanis idén százhúszat gyűjtött, ami komoly fejlődésről árulkodik. Ehhez képest Hamilton javulása (110-ről 137-re) nem is tűnik soknak. Sebastian Vettel kilencvenhat pontjához képest tizennégyet veszített, Kimi Raikkönen viszont (elsősorban átigazolásának köszönhetően) hatvanról tizenháromra rontott.

Ellentétes utat jár be a Red Bull tavalyi két pilótája. Egy évvel ezelőtt Daniel Ricciardo 72 egységgel rendelkezett, idén azonban mindössze nyolcat szerzett a Renault-val, ezzel a harmadik helyett a tizenharmadik helyen tanyázik. Max Verstappen azonban szárnyal, egy éve 35 pontot gyűjtött, most viszont már 78-nál jár és monacói büntetése nélkül ez jócskán több is lehetne. A Red Bull Pierre Gasly relatíve gyenge teljesítménye ellenére is három ponttal többet szerzett már, mint tavaly ilyenkor.

Ricciardo és a Renault vesztett, Verstappen rengeteget nyert tavalyhoz képest


Hat futam után a Renault 46 szerzett ponttal a negyedik helyen állt, most azonban csak a nyolcadik, 14 egységgel, csak az „egyszemélyes” Alfa Romeót és a pocsékul teljesítő Williams-Mercedest előzi meg. A McLarennél nincs nagy változás, tavaly Alonso vezérletével negyven pontos volt ilyenkor a wokingi istálló, most harminc, igaz, sokkal arányosabban oszlik el a pontmennyiség Carlos Sainz és Lando Norris között (a McLaren jelenleg tizenhárommal megugrott a Racing Pointtól).

Tavaly ilyenkor azt mondhattuk, hogy kiegyenlített a küzdelem a Red Bull, a Ferrari és a Mercedes között, idén azonban a német gyártó már most hatalmas fórra tett szert és óriási csodának kellene ahhoz történnie, hogy ne húzza be zsinórban hatodik egyéni és csapatvilágbajnoki címét az istálló.

Nem teljesen releváns az összehasonlítás, de a Honda is nagy nyertese eddig az idei évnek, ugyanis tavaly a két Toro Rosso-pilóta összesen 19 ponttal rendelkezett hat futam után, most a Red Bull révén 110, a fiókcsapat révén pedig további 16, tehát összesen 126 szerzett pont áll a japán gyártó mellett, ami az előző éveket látva pazarnak is mondható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: