DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Ferrari: Ne pánikoljunk, lesz megoldás!

Az olasz vállalat ügyvezetője, Louis Camilleri sem lelkes a Scuderia egyre jobban látható lemaradásától, de úgy véli, Mattia Binotto vezetésével hamarosan megoldják a problémákat. Teljes a támogatás.

A Formula-1-es csapatok közül az egyik legnehezebben megtartható csapatfőnöki pozíció a Ferrarié, a múltban láthattuk többször is, ha az istálló nincs a csúcson, könnyen annyi lehet a bizalomnak a felsőbb vezetők részéről. A vörösöknél egyelőre nem ez a helyzet, Mattia Binotto a vállalat teljes támogatását élvezi, függetlenül attól, hogy a gárda régen látott mélyrepülést mutat be.

Az elmúlt két évben mindkétszer jól kezdte az évadot a Scuderia, futamgyőzelmek jelezték, hogy világbajnoki esélyesként kell tekinteni Sebastian Vettelre. 2019 eddig homlokegyenest mást mutat, öt futam alatt mindössze két harmadik hely a mérleg, Barcelonában pedig a fejlesztések ellenére inkább hátrafelé lépett az istálló, most már a Red Bull-Honda is előttük jár.

Mattia Binotto továbbra is élvezi a vezetőség bizalmát


Az olasz sajtó teljesen eltemette a Ferrari esélyeit az idei évre, látva a spanyolországi szenvedést. Még csak alig fél éve vette át Maurizio Arrivabenétől a karmesteri pálcát a csapatnál Mattia Binotto, a visszaesés ellenére viszont töretlen a bizalom iránta.

„Ne essünk pánikba! Az én dolgom ezt megakadályozni és ez az a pillanat, hogy megszólaljunk és rendet teremtsünk. Binotto változatlanul teljes támogatásunkat élvezi, egészen biztos vagyok benne, hogy megoldást talál a jelenlegi helyzetre” – erősítette meg pozíciójában a csapatfőnököt Louis Camilleri.

„Most két fontos nap áll előttünk, hogy tesztelhessünk, biztos vagyok abban, hogy gyorsan talpra állunk. Ugyanakkor tudni kell, hogy nincs kristálygömbünk, nem tudom megmondani, mikorra találjuk meg a megoldást” – tekintett előre némileg optimistán a Ferrari ügyvezetője.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: