DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Schumachernek megy együtt az F1 és az F2

Mivel a száguldó cirkuszban egyelőre csak a tapasztalatszerzéssel kell törődnie, Mick Schumacher könnyedén képes összehangolni a ferraris és a Formula-2-es kötelezettségeit.

Fernando Alonso 2018-ban meglehetősen nagy fába vágta a fejszéjét, egészen kimerítő versenynaptárt mozaikozott össze, így némi szerencsével egyszerre teljesíthette az évadot a Formula-1-ben a McLaren-Renault-val, valamint a (jelenleg is folyó) WEC-szuperszezont a Toyotával.

Mick Schumacher is egyszerre két szériában kapott feladatot már áprilisban is, a Formula-1-ben a Bahreini Nagydíj után előbb a Ferrari, majd az Alfa Romeo versenygépét tesztelhette, miközben előtte hétvégén még a két Formula-2-es futamon – újoncként – mutathatta meg tudását. Egyik helyen sem vallott szégyent a húszéves német fiatalember.

Schumacher a Ferrari, majd az Alfa versenyautóját is tesztelhette


Bár eleinte tartott attól, nem lesz-e túlságosan zsúfolt a programja, egyelőre úgy érzi, abszolút nem lesz gond. „Egyáltalán nem volt nehéz, számomra egészen könnyűnek tűnt különválasztani a két sorozatot. Először a Formula-2-vel kezdtem, teljes mértékben arra összpontosítottam. Amikor végeztem a két futammal, elegendő időm volt fejben átállni a Formula-1-re és arra gondolni” – nyilatkozta Mick Schumacher a Crash.net szakoldal hasábjain.

„Kifejezetten jól kezeltem a helyzetet és boldog vagyok, ahogy lezajlottak az események. Kimondottan pozitív hétvégét és hetet zárhattam. Remélem, olyan tapasztalatokat is szereztem a tesztelés alatt, amit legközelebb, a Formula-2-ben is hasznosíthatok” – tette hozzá a német pilóta, aki rendkívül büszke édesapjára, a hétszeres világbajnok Michael Schumacherre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: