DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Bottas és Verstappen boldog, Hamilton kevésbé

Valtteri Bottas szinte el sem hitte, ami vele történt Ausztráliában, könnyedén iskolázta le a teljes mezőnyt. Max Verstappen a Hondának meghozta az első dobogót, Hamilton viszont csalódott.

Mercedes kettősgyőzelem, de némi meglepetésre a nem várt sorrendben. Valtteri Bottas hatalmas előnnyel nyerte meg az Ausztrál Nagydíjat, Lewis Hamiltonnak pedig még a végén a második helynek is örülnie kellett, mivel a hajrában erősen szorongatta őt Max Verstappen, aki végül nem tudta megelőzni, de bizonyította, hogy a Red Bull-Honda idén nagyon is versenyképes lehet.

„Szerintem ez volt életem eddigi legjobb versenye. Nem is tudom, mi történt. Tényleg, nem tudok mit mondani, nagyon jól sikerült a rajtom. Minden annyira tökéletesen ment, mindent kontrolláltam, életem legjobb versenye volt. Az autó remekül működött, nagyon élvezhető versenyen vagyok túl. Rámentem a 26 pontra, éreztem, hogy képes vagyok rá és nagyon meg akartam szerezni. Bár a használt gumikon kicsit rizikós volt itt a végén, de megcsináltam” – nyilatkozta szinte hitetlenkedve Valtteri Bottas, aki első öröméből még fel sem ocsúdott a leintés után.

A verseny kulcspillanata, Bottas lerajtolja Hamiltont, majd eltűnik a messzeségben


„Nagyszerű hétvégét zárt a csapat, Valtteri fantasztikusan vezetett, megérdemelte ezt a futamgyőzelmet. Bőven áll még előttünk munka, de remekül indult ez az év. Max a végén utolért, de nem izgultam túlságosan. Hogy hova tűnt a sebességem? Erre vannak ötleteim, majd megbeszélem a mérnökömmel. Sokáig kiváló volt a hétvégém, de a rajt nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Most második hellyel indítottam, dolgozunk tovább” – fogalmazott némileg csalódottan a pole-pozícióból rajtoló Lewis Hamilton.

„Nem volt könnyű, de sikerült megelőznöm Sebastiant és utána még Lewisra is felzárkóztam, ennek nagyon örülök. Bár egyszer kicsit lecsúsztam a fűre, utána újra utolértem. Abszolút boldog vagyok a mai eredménnyel, dobogón kezdtem a szezont és pariban voltunk a Mercedesszel. Elismerés a csapatnak, a szabadedzések után nehéz dolgunk volt. Köszönet a Hondának, amelynek az első dobogós helyét szerezhettem meg (a visszatérés óta)” – értékelt Bottashoz hasonlóan elégedetten Max Verstappen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: