DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A Toro Rossóban hibátlanul üzemelt a Honda

A Red Bull fiókcsapatánál nagy az öröm, a japán erőforrás ugyanis a nyolc tesztnap mindegyikén hibátlanul és gyorsan futott. Kifizetődni látszik a tavalyi áldozatvállalás a rajtbüntetésekkel.

Az elmúlt két hét során lezajlottak a barcelonai tesztelések, amivel a 2019-es szezonra készülnek fel a csapatok. Bár a Honda kisebb hibákat felfedezett az erőforrásában, amit Melbourne-re orvosolni is kíván, a jelek szerint ez a Red Bull szűkre szabott autójában történhetett, mivel a Toro Rosso technikai igazgatója szerint az ő portájukon semmiféle motorhiba nem volt.

A faenzaiak már tavaly is Honda-motorral versenyeztek, váltakozó sikerrel, néhány kiugróan jó eredmény és számos kiváló időmérő mellett gyengébb teljesítményeket is láthattunk. Összetettben ez végül csak a kilencedik helyre volt elég, de a bikák testvércsapata feláldozta a tavalyi esztendőt azért, hogy idén még versenyképesebb egységgel rukkolhasson elő a japán gyártó. Az eddigi vélemények szerint megérte az áldozat, a motor ugyanis tényleg jó. A Red Bull főtanácsadója idén legalább öt futamgyőzelemmel és világbajnoki esélyekkel számol.

A Toro Rossóban hibátlanul futott a Honda-erőforrás


„A téli tesztelés alatt a motor terén semmilyen gond nem adódott, hibátlanul futott. Tavaly több extra motorcserét is végrehajtottunk, ennek számos oka volt. Eleve megbízhatósági szempontból eleinte megkérdőjelezhető volt az egység.” – idézi Jody Egginton technikai igazgatót a Racefans szakportál.

„Utána azonban olyan nagymértékű teljesítménybeli ugrásokra volt képes a Honda a pályán, hogy úgy határoztunk, az egész szezont a fejlesztésnek szenteljük, ami azt jelentette, hogy (rajtbüntetések árán) jóval többször jelentkezhetett a gyártó újabb és újabb, frissített motorelemekkel.”

„Tavaly ilyenkor gőzerővel fejlesztett a Honda, de az előző évhez képest sokkal jobb helyzetben vagyunk, semmilyen katasztrófa nem fenyeget. Azonban azt is el kell ismerni, hogy nagyjából hasonló lehet a helyzet az összes motorgyártónál. Nem tudhatjuk a részleteket, hogy az ellenfelek milyen munkát végeztek, de mindenképpen nagy lépést tettünk meg előre. Elnézve a riválisok által megtett nagy kilométerszámot, általánosságban nézve igen megbízhatóak az autók” – tette hozzá Egginton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: