DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

A Honda a második félévben fejlődött igazán

A Red Bull idén kezdi együttműködését a japán gyártóval, ám tavaly a fiókcsapat autóit már Honda-motorok hajtották. Ezért is tudják a pontos adatokat, a második félév rettentő biztatóan alakult.

Megszokhattuk, hogy a szezon előtt minden istálló és gyártó nagyon bizakodó a saját fejlődését illetően, idén sincs ez másképp. A Renault teljesen áttervezett erőforrással állt elő, ami az adatok alapján komoly előrelépést hozhat majd nemcsak a gyári istállónak, de a McLarennek is.

A Honda úgyszintén nagy dobásra készül, a Red Bull főtanácsadója egyenesen világbajnoki esélyekről beszél (bár Max Verstappen jóval óvatosabban fogalmazott az esélyeket illetően). A fejlődés alapjait az elmúlt év során rakta le a fiókcsapattal szorosan és relatíve eredményesen együtt dolgozó japán gyártó.

A Honda-erőforrás a Toro Rosso adatai szerint a tavalyi év második felében ugrott igazán előre


A Toro Rosso technikai vezetője különösen a második félévben látta úgy, hogy a Honda igazán a megfelelő útra lépett. „Nagyon lenyűgözött az a fejlődési ütem, amivel a Honda jelentkezett az évad második felében. Most már a Red Bull Racing is Honda-motorokat használ az idei évtől, ami rengeteg plusz tesztpad-aktivitást hoz magával” – nyilatkozta Jody Egginton, a fiókcsapat technikai főnöke.

„A Red Bull is fontos szerepet játszik az erőforrás fejlesztésében. Ami pedig a design részét illeti, több forrást használhattunk fel például a motor és a hűtési rendszer legmegfelelőbb beépítésére” – tette hozzá Egginton. Némileg árnyalja a képet, hogy a Red Bull és a Honda is már előre úgy készülnek, hogy a büntetés nélkül felhasználható maximális három erőforrás helyett (legalább) öttel tervezik az évet. Ez ugyan többször is rajtbüntetéssel járna, ellenben komoly előny, hogy magasabb teljesítménnyel használhatnák a Hondát, ráadásul a japánok többször vethetnének be új fejlesztéseket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: