Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. március 3. szerda
F1

Ennyibe kerül a Formula-1 az élen

Évtizedek óta tudjuk, hogy a száguldó cirkusz sosem volt olcsó mulatság, de az utóbbi években még inkább elszabadultak a költségek. Hogyan alakult az idei öt legjobb istálló költségvetése?

Rendkívül nehéz utolérni a három topcsapatot, annál is inkább, mert jóval több pénzt ölhetnek a fejlesztésekbe is, mint financiálisan gyengébb lábakon álló riválisaik. Emiatt megfigyelhető, hogy az elmúlt években egyre inkább elszakadt a Mercedes-Ferrari-Red Bull triumvirátus, a középmezőny pedig egymással remek csatákat vív ugyan, de egyre jobban mélyül a szakadék a három legerősebbhez képest.

Most a Racefans szakportál kimutatásai alapján megvizsgálhatjuk, pontosan mennyi az annyi. A 2018-as világbajnokság első öt helyen végző istállóját vesszük górcső alá, itt is látható az óriási különbség a költségekben, a foglalkoztatott emberek számában, ennek megfelelően az eredményekben is.

Haas (5. helyezés, 93 szerzett pont)



Az amerikai istálló harmadik szezonját töltötte a száguldó cirkuszban és az egyik leglátványosabb fejlődést produkálták a téli szünetben. Már a teszteknél sejthető volt, hogy a Haas nagyot ugrott előre, ez valóban így is történt (ebben komoly szerepe van a Ferrari technikai támogatásának), nem sok hiányzott, hogy akár az összetett negyedik helyet is elcsípjék, de az év végén nem teljesítettek elég egyenletesen.

2017-ben még 120 milliós, idén már 130 millió dolláros büdzsével gazdálkodhattak, huszonöt új dolgozó felvételével pedig 250-re nőtt a Haasnál foglalkoztatottak száma. A tavalyi évhez képest körönként átlagosan 1,89 másodperccel lett gyorsabb az autó, a statisztika alapján pontonként 1,4 millió dollárba került számukra a 2018-as év. A jövő évre nagy szponzort fogtak, a Rich Energyt, amivel tovább javultak jövőbeli kilátásaik 

Renault (4. helyezés, 122 pont)

A francia gyári istálló semmi különleges kiugrást nem mutatott be idén, ám mégis elérte év elején kitűzött célját, a három topcsapat mögé a negyedik helyre zárkóztak fel a franciák. A Nico Hülkenberg-Carlos Sainz pilótapáros remekül és konzisztensen teljesített, több, mint dupla annyi pontot szerezve, mint egy évvel ezelőtt (Sainz akkor még csak a hajrában váltotta Jolyon Palmert). A tavalyi 180 millióhoz képest idén 190 millió dolláros költségvetéssel gazdálkodhatott a Renault (ami még mindig jelentősen elmarad a másik két gyártó mögött).

625 dolgozó segítette a gyártó munkáját, a kimutatások szerint 1,55 millió dollárjukba került egy-egy pont az idei szezonban. A versenyautók tavalyhoz képest körönként átlagban 1,21 másodpercet gyorsultak, ami szintén nem gyenge teljesítmény. A három topcsapat azonban még messze előttük jár, nem lesz könnyű tovább javulni.

Red Bull (3. helyezés, 419 pont)

Már a költségvetésben is jelentős ugrást láthatunk, a tavalyi, szintén nem kevés 280 millió helyett idén már 310 millió dollárt használhatott fel az energiaitalos istálló. Ezt elég hatékonyan tette, pontonként 0,74 milliójába került. Jelentős bővülést láthatunk a dolgozók számában, tavaly 760, idén már 860 emberre támaszkodhattak a bikák.

Az előző két istállóhoz képest még profitot is termelt a gárda, ötmillió dollárt. Adrian Newey ismét remek autót tervezett, körönként 1,31 másodperccel gyorsabbat, mint a tavalyi volt. Jövőre alaposan megváltozhat minden, tizenkét év után szakítottak a Renault-val és jövőre a Honda-motorokat használja a csapat, teljesen bizonytalan, hogy milyen sikerrel.

Ferrari (2. helyezés, 571 pont)

A Red Bullhoz képest is jócskán több pénzzel gazdálkodhattak Maranellóban. A tavalyi 390 millióhoz képest idén 410 millió dollárt költhettek. Ez pontonként 0,72 milliós átlagot hozott, de a világbajnoki címhez idén sem lett elég. A dolgozók létszáma itt is bővült, az egy évvel ezelőtti 900-hoz képest ötvennel többen tettek a Scuderia sikereiért.

Körönként átlagosan 1,19 másodpercet javult az autó. A Mercedest zsinórban az ötödik szezonban sem sikerült legyőzni, pedig az évad közepén még úgy állt a helyzet, hogy ez könnyedén sikerülhet. A csapatfőnök is panaszkodik, mennyire elszabadultak a költségek a sportágban, pedig a Ferrari költötte a legtöbbet idén (ahogy tavaly is), többet, mint a bajnoki címvédő rivális.

Mercedes (1. hely, 655 pont)

A hibridéra ötödik szezonjában is verhetetlennek bizonyult a német gyártó. A tavalyi 365 millióhoz képest idén már 400 millió dollárt használhattak fel, ezt pedig sikerrel tették. Minden egyes pontjuk 0,61 millióba került. Jelentősen bővítették a dolgozók létszámát is, nyolcszázötvenről éppen plusz száz fővel.

A Red Bullhoz hasonlóan szintén ötmilliós profitot termelt a gárda és egyelőre semmilyen jel nem mutat arra, hogy bármi miatt kicsúsznának az élmezőnyből. Amennyiben megnézzük a számokat, láthatjuk, hogy ha a negyedik és ötödik helyezett költségvetését összeadjuk, még akkor sem jön ki a Ferrari és a Mercedes által költött pénzmennyiség, de még a Red Bullét is éppen csak meghaladja. Így valóban nehéz lesz csökkenteni a különbséget a középcsapatok és a három nagy között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?