DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tost: A fejlesztett Hondával irány a Q3

A Toro Rosso pilótái nagyot ugorhatnak előre az erősorrendben, a fejlesztett japán erőforrás ugyanis rengeteg pluszt jelent. A csapatfőnök szerint a frissítés olyan mértékű, hogy a Q3-ban a helyük.

A hírek szerint az idei harmadik specifikációs Honda-erőforrás 5-6 tizedmásodperces javulást hoz a faenzai istálló pilótáinak. Szocsiban már kipróbálták az egységet és eddig Suzukában sem vall szégyent. Pierre Gasly ugyan az üzemanyagrendszer meghibásodása miatt a második szabadedzésen nem lehetett tényező, ám az általában jóval gyengébben teljesítő Brendon Hartley befért a legjobb tízbe. Ez alátámasztani látszik a korábbi híreket a félmásodperces javulásról.

A csapatfőnök szinte elvárásként tekint arra, hogy be kell jutni az időmérő edzés harmadik szakaszába a gyorsnak bizonyuló autóval. „A harmadik specifikációjú motorral ott kell, hogy legyünk a Q3-ban. Újra a Sauber elé kellene kerülnünk, mivel a konstruktőrök bajnokságában komoly nyomást helyeznek ránk az utóbbi időszakban” – nyilatkozta Franz Tost.

A Honda a jelek szerint valóban komoly teljesítményemelkedéssel jelentkezett az új motornak köszönhetően


A motorszállító részéről is jóval pozitívabb a légkör, mint korábban. „Nem fejlesztettünk olyan gyorsasággal, ahogy szerettünk volna. Mostanában viszont jobban alakulnak a dolgaink, különösen a belsőégésű motorral értünk el fejlődést. A frissítés végül sikeresen elkészült. A múlt heti problémák szerencsére csak kalibrációs gondokhoz köthetők” – fogalmazott optimistán Masashi Yamamoto, a Honda motorsportigazgatója.

„Oroszország óta átléptük a nehézségeket, véleményem szerint Tost úr kiváló hétvégének nézhet elébe. Most először teljesít majd élesben is versenytávot a Spec-3 motorvariánsunk, így jobban össze tudjuk majd hasonlítani elődjeivel” – tette hozzá a japán szakember.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: