DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Továbbra sincs retorzió a Force Indiánál

A szárnyaló kiscsapat pontokat és talán dobogókat veszített az egyre inkább rivalizáló versenyzők miatt. A harc azonban továbbra is szabad, csak elbeszélgettek Perezzel és Oconnal.

Az előző két verseny egyikén sem lehetett elégedett versenyzőivel a Force India: Kanadában Sergio Perez tagadta meg, hogy elengedje csapattársát, a bizonyítani vágyó Esteban Ocont, aki érzése szerint képes lett volna támadni a harmadik helyezett Daniel Ricciardót. Már ez az eset is visszhangot keltett, Azerbajdzsánban azonban még értékesebb eredményektől esett el a csapat, mikor a második újraindításnál egyik versenyző sem engedett, így összeütköztek. Perez futama nemsokára véget ért, Ocon hatodik helyig zárkózott fel, de ennél sokkal jobb eredmény nézett ki a futamon, ahol rengeteg versenyző morzsolódott le.

Egy olyan csapat esetében, mint a Force India, amely alacsony költségvetésből gazdálkodik, és minden pont számít, hogy megőrizzék a konstruktőri bajnoki negyedik helyet, és a csapatérdek kétségtelenül előrébb való a pilóták egyéni eredményénél, érthető lenne, ha csapatutasítással vagy retorziók kilátásba helyezésével próbálnák megfegyelmezni a pilótákat. Rosberg és Hamilton 2016-os ütközései után még a Mercedes is előállt egy „harci szabályzattal”. A Force India mégis kitart a szabad verseny mellett.



„Nem is emlékszem olyan nagydíjra, amely akkora zsongást kreált, és annyi beszédtémát szolgáltatott, mint Baku. A mi szerepünk is megvolt ezen a drámai versenyen” – mondta Vijay Mallya, a Force India csapatfőnöke. „Még mindig bosszantó belegondolni, mi történhetett volna, ha a dolgok máshogy alakulnak.”

„Bakut követően belső körben elbeszélgettünk, és emlékeztettük a versenyzőket, hogy a csapatnak mindig az első helyen kell állnia. Sosem elfogadható, ha a csapattársak ütköznek egymással. Ez egyértelműen pontokba került Bakuban” – folytatta Mallya. A csapat ebben az elbeszélgetésben bízik, és nem érzi szükségét a korlátozásnak. „Az azerbajdzsáni események azonban nem fogják megváltoztatni hozzáállásunk. A versenyzőink szabadon versenyezhetnek, és biztos vagyok benne, hogy értékes leckét tanultak meg. Versenyképes autót adunk nekik, én pedig tudom, hogy elég érettek a közös munkához a csapat boldogulásáért.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: