DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

A világbajnoki küzdelem elrontja a barátságokat

Számtalan esetben fordult már elő, hogy egymással jó barátságban levő pilóták ádáz ellenségekké válnak, ha mindketten a világbajnoki címért küzdenek. Hamilton és Vettel sem vacsoráznak együtt egy ideig.

Összeállításunkban kiragadtunk néhány példát (a teljesség igénye nélkül), amikor korábban egymással jó barátságot ápoló versenyzők egy bizonyos ponton feladják a barátságot, mert mindennél fontosabb megszerezni a hőn áhított vb-címeket. Ez nem jelenti azt, hogy feltétlenül minden rivális összeugrott az F1 történetében, például Michael Schumacher és Mika Hakkinen is barátok maradtak hosszú, kőkemény csatáik ellenére is.

Tekintsünk vissza 1982-re, amikor a Ferrari két pilótája, Gilles Villeneuve és Didier Pironi Imolában, a mezőny élén haladva, stabil előnnyel a harmadik helyezett Alboreto előtt megkapták a csapatutasítást, hogy vegyenek vissza a motor teljesítményéből (és tartsák a pozíciójukat), ne kockáztassák, hogy elromlik az autó, vagy elfogy az üzemanyag. Villeneuve vissza is vett, Pironi azonban saját elmondása szerint félreértette az utasítást, ő úgy értelmezte, hogy csak vissza kell venniük a sebességből, de attól még szabadon csatázhatnak az első helyért. Hosszú harc végén Pironi megelőzte csapattársát az utolsó körben, majd megnyerte a versenyt. Gilles ezt annyira zokon vette, hogy kijelentette, soha többé nem beszél csapattársával. Sajnos ez valóban így történt, a következő futam időmérő edzésén, Zolderban halálos balesetet szenvedett a kanadai. A sors iróniája, hogy néhány futammal később Pironi is súlyos balesetet szenvedett, így végül Keke Rosberg köszönte szépen és nevető harmadikként megnyerte a világbajnokságot.

Pironi nem vette figyelembe a csapatutasítást, ezért Villeneuve megorrolt rá

Az egyik leghíresebb eset Ayrton Senna és Alain Prost összeveszése, ami ráadásul szintén Imolában robbant ki 1989-ben. Az akkor domináló McLaren-Honda pilóták között egyezség köttetett, hogy ha valamelyikük a rajt után az élen van, akkor ott is maradhat, de legalábbis az első körökben nem támadják egymást. Az első kockából induló Senna gyengébben kapta el a rajtot, Prost egyértelműen az élre állt, ám Senna még a Villeneuve kanyar után a hármas kanyarban visszaelőzte. A franciát felbőszítette az eset, hogy Senna megtörte egyezségüket és hosszantartó ellenséges viszony kezdődött köztük, ami csak 1993 végén ért véget, Prost pályafutásának utolsó nagydíjának befejezése után, a dobogón.

Egy remek összeállítás a Senna-Prost háborúról

Lewis Hamilton és Nico Rosberg szinte együtt nőttek fel a versenypályán, jó barátságot ápoltak még Formula-1-es pályafutásuk kezdeti éveiben is. Semmi gond nem volt köztük addig, ameddig nem kerültek mindketten a Mercedeshez, ami egy évre rá világverő autó lett 2014-ben. Mivel szinte csak egymás ellen csatáztak az első helyért, borítékolható volt, hogy hamarosan jön a csattanás. Ez a szó szoros és átvitt értelmében is megtörtént, Rosberg monacói időmérős trükkje után megromlott a viszony, de a Hungaroringen is akadt probléma, Belgiumban pedig össze is koccantak. Az utóbbi két esetben a csapat a győzelmet vesztette el a két pilóta ellenséges viszonya miatt. Később is akadtak konfliktusok, de nyílt összecsapásra már csak egyszer, 2016-ban, Barcelonában került sor, amikor kiütötték egymást az első körben. Végeredményben Hamilton 2014-ben és a következő évben, míg Rosberg tavaly ért fel a csúcsra.

Hamilton és Rosberg 2016-ban, Spanyolországban

A Hamilton-Vettel viaskodásban is kódolva volt, hogy a nagy barátság csak ideig-óráig tarthat. Már Barcelonában kopogtatott a probléma, amikor Vettel kissé túlzottan is keményen védte pozícióját brit vetélytársával szemben, de ott még túlléptek ezen, főleg, mivel végül Hamilton csak végrehajtotta az előzést. A bakui eset viszont már felrobbantotta a lőporos hordót, kérdés, meddig tart a mosolyszünet a két versenyző között. Egyáltalán kibékülnek-e és ha igen, mikor következik az újabb csörte. Szinte törvényszerű, hogy két, világbajnoki címért csatázó pilóta előbb-utóbb vitába keveredik egymással a pályán és onnantól vége a jó viszonynak.

Jó eséllyel nem az utolsó összecsapás volt Vettel és Hamilton között

Nem is részleteztük még a Piquet és Mansell közti csatát 1986-’87-ben, vagy Schumacher konfliktusait Hill, Villeneuve, vagy Montoya ellen. Alonso és Hamilton 2007-es viszonya sem volt a barátság tetőfoka, majd bekapcsolódott harmadikként Sebastian Vettel is 2010-től. Kimi Raikkönen körül sosem történt ilyen, igaz, az ő habitusában kevésbé volt benne bajnokesélyes éveiben a meggondolatlanság.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: