A mai Forma-1-ben a mérnökök már majdnem mindent kontroll alatt tudnak tartani, egy valami azonban biztosan nem, méghozzá az időjárást. Alkalmaznak mindenféle időjósokat, a monitorokon sokszor látjuk, hogy fantasztikus szatellit-felvételeken követik a felhők vonulását, még be is jelentik, hogy ennyi meg annyi perc van az esőig – aztán ez vagy bejön, vagy nem.
Nem is az, hogy lesz-e eső vagy vihar, mert akárcsak tegnap Silverstone-ban, az azért látszott a sötétkék égen, hogy ebből fog potyogni valami. De hogy pontosan mikor, mennyi és mennyi ideig – na, ezt nem tudja senki.
Sir Jackie Stewarttól olvastam valahol, hogy nem szereti, ha az autóversenyben „balszerencséről” szólnak, mert szerinte ilyen nincs: ha valami nem sikerül, akkor valaki rosszul dolgozott; vagy a szerelő vagy a mérnök vagy a pilóta. Mindig van oka annak, hogy miért esik ki egy versenyző, miért robban le egy kocsi. Ez eddig rendben is van.
De tényleg, mi a helyzet az esővel?
A vasárnapi futam második fele ékes példa volt arra, hogy az eső tényleg el tudja dönteni a befutó sorrendjét. Persze, itt is ki lehet szálazni, hogy Rosberg hibázott, mert ő is mehetett volna előbb kereket cserélni. Vagy Kimi hibázott, mért ment olyan hamar. Viszont tényleg ne feledjük: egy ismeretlen erővel, egy kiismerhetetlen tényezővel szemben kell kisütni valamiféle okos stratégiát. És azt, hogy mi az okos, éppenséggel ez az ismeretlen tényező dönti majd el, pontosan azzal, hogy fog-e esni vagy sem. Ha nem esett volna elég eső a második zápornál, Lewis bebukta volna az inter gumikat, mint ahogy Vettel is, és akkor előrébb végeztek volna szegény Williamsek. És mellesleg Rosberg nyer.
De hát ez már csak meddő okoskodás a múlton.
Hogy is mondta nagy költőnk? „…a víz az úr” – és tényleg, még a F1-ben is!
