Jelenleg semmi sem szolgáltat annyi témát a Formula-1 számára, mint a Caterham és a Marussia küszöbön álló megszűnése, melyek együtt érkeztek meg az F1-be, nagyon hasonló utat jártak be a névváltoztatásokkal, hasonlóan sikertelenül szerepeltek (közös történetük során többnyire a Caterham volt az erősebb, de pontot szerezni csak a Marussia tudott), s végül úgy néz ki, hogy egyszerre is távoznak a királykategóriából, legalábbis ezen a néven.
Az NBC-s Will Buxton elemzése szerint a kiscsapatok megszűnése tulajdonképpen borítékolható volt: „A Formula-1 hatvannégy éves története során 164 csapat létezett” – írja Buxton. „Ma a Caterhammel és a Marussiával együtt még 11-en vannak, azaz 153 csapat elbukott ez idő alatt. Ez azt jelenti, hogy átlagosan több mint két csapat (2,39) szűnik meg évente, azaz, bár milyen szerencsétlen dolog is, a sportág két leglassabb és legrosszabbul finanszírozott csapatának megszűnése elfogadható, a statisztikának megfelelő veszteség.”
„Egyetlen csapat, a Scuderia Ferrari szerepelt eddig a bajnokság minden szezonjában. De ha csak egy évtizeddel tekintünk vissza, a 2004-es mezőnyre, azt láthatjuk, hogy közülük csak négy csapat maradt meg 2014-ig. Ez azt jelenti, hogy a 2004-es mezőny hatvan százaléka visszalépett, tönkrement, vagy túladott a csapaton egyetlen évtized alatt” – írja Buxton, aki ezt követően felidézi, mi volt az egykori Minardi-vezér, Paul Stoddart legfontosabb érve amellett, hogy kiscsapatokra mindig szükség van.
„Azt hangoztatta, hogy a kiscsapatok nélkül a Formula-1 meghalna. Az indoklása egyszerű volt. Ha nem egy Minardi vagy egy Jordan kerülne a mezőny végére, ezeket az utolsó helyeket egy nagy gyártó foglalná el, az említett gyártónak pedig magyarázkodnia kellene a vezetőség felé, hogy miért költenek százmilliókat erre az ostobaságra, hogy aztán lassúnak és gyengének látsszanak. És ez a gyártó kiszállna, így egy másik kerülne oda, egészen amíg csak egyetlen gyártó marad, és a sportág meghal.”
Pontosan ez történt 2009-ben, amikor a Super Aguri kiválása, a Toro Rosso ütemes fejlődése és a Force India formájának ugrásszerű javulása miatt nem maradt igazi kiscsapat a mezőnyben, így a sor végére nem egyszer olyan csapatok kerültek oda, mint a Ferrari, a Renault, a Williams, a BMW vagy a Toyota, de említhetjük a Hondát is, akikkel az előző két évben szintén többször megesett ez a csúfság. Az F1-nek valóban szüksége van a kiscsapatokra, mert senkinek nem jó, ha Ferrarik és Williamsek állnak az utolsó rajtsorban.
Az persze más kérdés, hogy mennyire volt sikeres a kiválasztási folyamat, hiszen, ahogy azt Buxton is kiemeli, nagyon ígéretes istállókat utasítottak vissza: a korábban saját LMP1-est építő Epsilon Euskadit, a Dave Richards által vezetett Prodrive-ot, vagy a hatalmas múlttal rendelkező Lolát. A választás helyettük a Camposra (később Hispania, majd HRT), a Lightspeedre (Team Lotus, Caterham), a Manorra (Virgin, Marussia) és a végül soha el nem rajtoló USF1-re esett.
Közülük egyedül a Manor elfogadását lehetett erős érvekkel alátámasztani, akik komoly múlttal rendelkeztek az alsó kategóriákban, rajtuk kívül csak a Campos rendelkezett ilyen tapasztalatokkal. A Lightspeed, a Manor és a Campos végül eljutott odáig, hogy elinduljon és túléljen, bár egyik sem ezen a néven, amiben elévülhetetlen érdemei voltak a pénzt szállító Tony Fernandesnek és Richard Bransonnak, illetve a menedzselésben mindig kiemelkedőt nyújtó Colin Kollesnek.
E csapatok mindegyike annak az ígéretnek a birtokában nevezett be, hogy a Formula-1-ben maximalizálni fogják a költségeket, ám erre végül soha nem került sor, történetük pedig az első perctől fogva küzdelemmel volt teli, amit jól mutat az is, hogy egyikük sem azon a néven rajtolt el, amelyen benevezett, s két évvel később már egyiket sem úgy hívták, mint 2010-ben. Mostanra pedig úgy tűnik, hogy mind a három történet véget ért.
Az ígért költségcsökkentések elmaradása tulajdonképpen megelőlegezte e csapatok bukását. Buxton erről így ír elemzése zárásaként: „A Caterham és a Marussia hiányozni fog, nevüket odaakasztják majd a 153 másik csapat mellé, akik közül sokan sokkal többet értek el, mint a 2010-es évek kiscsapatai. Győztesek. Bajnokok. Minden csapat képes elbukni, ez mindig is így marad. De mindegyiküknek meg kell adni az esélyt a sikerre is. Csakhogy sajnálatos módon úgy tűnik, hogy a Caterham és a Marussia, akárcsak a HRT és az USF1 előttük, a kezdetektől fogva bukásra voltak ítélve.”
