DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő

F1 hírek

Hamiltontól is sokat tanult a Williams újonca

George Russell az elmúlt két évben számos mercedeses megbeszélésen vehetett részt az ötszörös világbajnokkal közösen – többek között ezért is úgy érzi úgy, hogy készen áll az F1-es kihívásra.

részletek

Bottas: Úgy sírtam, mint egy kisgyerek

Valtteri Bottas beismerte, hogy a bakui kiesése után úgy sírt, mint egy kisgyerek. Három körrel a vége előtt kapott egy kegyetlen defektet, a szezonban pedig egy győzelmet sem tudott így aratni.

részletek

Sainz a kihagyott lehetőségeket siratja

A fiatal spanyol úgy érzi, hogy sokkal több pontot is szerezhetett volna az idei F1-es szezonban, ha a Renault tempó és megbízhatóság terén is jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt.

részletek

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év csalódása

A meglepetések után jön az ellentétes pólus: az év legkiábrándítóbb teljesítményét nyújtó csapatok és pilóták közül válogattak szerkesztőségünk tagjai, hogy összeálljon a vonatkozó 2018-as toplista.

részletek

Miért választotta jövő évi rajtszámát Kubica?

Robert Kubica nyolc év kihagyást követően tér vissza a Formula-1 világába. Neki is egy állandó rajtszám mellett kellett dönteni, ahogy a többi érkezőnek is. A lengyel hamarosan kezdi a felkészülést.

részletek

Key már a 2019-es McLarennél is segíthet

Bár a kötelező várakozási idő miatt később állhat csak munkába a McLaren új szerzeménye, a vezérigazgató szerint így is érezhető lesz jótékony hatása már a jövő évi versenyautón is.

részletek

A Honda érzi, hogy javulnia kell

Bár a Red Bull vezetői gyakorlatilag hetente fejezik ki rendkívüli optimizmusukat a Honda-motor fejlődése okán, a japán gyártó óvatosan figyelmeztet, még messze nem tartanak ott, ahol szeretnék.

részletek

A Ferrarié az idei leggyorsabb kerékcsere

2018-ban a leggyorsabb bokszkiállást a Ferrari-szerelők teljesítették, de a bajnokságot ebben sem nyerték meg. A Mercedes és a Williams sokat rontott, a Red Bull és a Sauber hatalmasat fejlődött.

részletek

Alonso fényesebb jövőt jósol a McLarennek

Ismét nehéz szezonon van túl a wokingi alakulat. A spanyol pilóta révén gyűjtögették a pontokat, de az egyértelműen látszott, hogy alapvető gondok vannak a 2018-as autóval.

részletek

Wolff: Schumachert is csak nemrég tisztelik

A Mercedes csapatfőnökének van egy elmélete arról, miért nem ismerik el Lewis Hamilton eredményeit olyan szinten, mint kellene – holott meggyőződése, hogy ugyanazt az utat járja be, melyet Michael Schumacher.

részletek

Horner: Keserédes volt ez a szezon

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, keserédes szezonon van túl az energiaitalos istálló, miután a győzelmek mellett rengeteg olyan eset is volt, mikor célba sem tudtak érni.

részletek

Wolff: Minek még több motorgyártó az F1-be?

Ha a Mercedesen múlna, hozzá sem nyúlnának a motorokhoz 2021-ben. A szabálytervezet megformálásában a négy jelenlegi motorgyártó akarata érvényesült: Toto Wolff szerint ez így is van rendjén, a hűséget kell jutalmazni.

részletek