DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Grosjean maradt, de nincsenek vérmes reményei

Noha a hétvégi Német Nagydíj előtt még a Haas istálló berkein belül is arról pletykáltak, hogy a gárda menesztheti Romain Grosjeant, a francia egyelőre köszöni szépen, jól van. Hockenheimben a francia tisztázta: nincs haragban Kevin Magnussennel a Silverstone-ban történtek miatt, azt pedig „belső ügynek” minősítette, hogyan tett rendet Günther Steiner a balhé után.

Mint arról a formula.hu beszámolt: szerdán Hockenheimből olyan információk érkeztek, hogy a Haas istálló vizsgálja annak lehetőségét, hogyan tudnák a versenyen elindítani teszt- és tartalékpilótájukat, a szuperlicenccel egyébként nem rendelkező Pietro Fittipaldit. Mivel idén Romain Grosjean jócskán gyengébben muzsikál, mint Kevin Magnussen, kézenfekvő volt azt feltételezni, hogy a francia lehet az, akitől szeretnének megválni.

Nem tudni, hogy azért, mert változott a csapatvezetés álláspontja, esetleg azért, mert nem tudták „kibulizni” Fittipaldi indítását, de Grosjean egyelőre biztonságban van, a Német Nagydíj csütörtöki sajtónapján pedig beszélt a silverstone-i első körös balhéról, valamint annak utózöngéjéről is. „Belső ügy” – felelte a pilóta arra a kérdésre, hogy mi hangzott el azon a Brit Nagydíjat követő megbeszélésen, amelyről akkor és ott Günther Steiner csapatfőnök azt jósolta: komoly felelősségre vonás vár mindkét versenyzőre. Egyebek mellett a szakvezető kijelentése volt az, amely miatt sokan arra számítottak, hogy Grosjean talpára útilaput kötnek már a német futam előtt.



A történtek után úgy tűnt, hogy Grosjean és Magnussen között igazi belháború készül kirobbanni, mivel idén már nem először csaptak össze, ám a francia újfent megerősítette: a történtek ellenére sincs puskaporos hangulat. „Azonnal kezet fogtunk már ott a pályán, másnap is találkoztunk. Minden rendben, hogy mást ne mondjak, ma is együtt reggeliztünk…”

Steiner a legutóbbi futamon történtek után nyomatékosította, hogy szigorú rendszert vezetnek be a csapaton belül, hogy többé ne fordulhasson elő házon belüli ütközés, kiesés. Hogy milyen házi regulát készült bevezetni a Haas vezetése, arról – saját bevallása szerint – Grosjean most még semmit nem tud: „Vasárnap reggel lesz egy megbeszélés, ott biztosan megbeszéljük majd, hogy ne csináljunk semmi hülyeséget. Mivel mi mindig egymás mellé kvalifikáljuk magunkat, így nagyobb az esély arra, hogy ütközzünk, de tudjuk, hogy ezt el kell kerülnünk” – fogalmazott a pilóta, aki megjegyezte: „Nem ez volt a legjobb hétvégénk, de tovább kell lépnünk.”

 

Noha a Német Nagydíjon indul, a paddock-közvélemény szerint Grosjean semmiképp sem lehet nyugodt pozíciójával kapcsolatban. Abban mindenki egyetért, hogy ha stabilizálni akarja a helyét, rövid úton javítania kell a produkcióján, ám a pilóta az idei autó erősen ingadozó, jobbára harmatosnak mondható teljesítménye miatt fogadkozni nem nagyon mer.

„Ha százméteres síkfutó lennék, most azt mondanám, hogy megpróbálom a távot legyűrni tíz másodperc alatt, de ebben a sportágban autóval versenyzünk” – felelte Grosjean, amikor arról kérdezték, hogy milyen célokat tűz ki maga elé az idény hátralevő részére. „Ha most azt mondanám, hogy zsinórban tizenhat alkalommal bent leszek a Q3-ban, mint tavaly, akkor jó nagy hülye lennék, mert tudom, hogy az autó nem alkalmas erre. Az F1 már csak olyan, hogy amikor nincs meg a megfelelő eszközöd hozzá, nagyon nehéz értelmes és megvalósítható célokat kitűzni magad elé.”

A két Haas-pilóta közül Magnussen áll jobban, aki 14 ponttal az egyéni tabella 12. helyén található, míg Grosjean a Barcelonában és Monacóban elcsipegetett egy-egy ponttal a 17. pozícióban állomásozik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: