F1 hírek
Sainz szinte hálás a Verstappen-ütközésért
A Bahreinben megtáltosodó McLaren spanyoljának versenye már az elején megpecsételődött, de ő nem bánja. A sebességváltó miatt szinte biztosan nem szerzett volna pontot.
részletekRicciardót áramütés veszélye fenyegette
A Bahreini Nagydíj leintése után ismét egy elkeseredett Ricciardo nyilatkozott Szahírban. Az ausztrál pilóta nemcsak a kiesés, hanem a rosszul megválasztott taktika miatt is csalódott volt.
részletekHamilton: Nem hittem el, ami történt
Az F1-es Bahreini Nagydíj győztese úgy szerezte első idei diadalát, mint egy évvel ezelőtt: az élen álló balszerencséje után. A brit örül sikerének, de nem győzte méltatni az először dobogóra álló Charles Leclerc-t.
részletekRosberg: A tavalyi Vettelt láttuk megint
Sebastian Vettel a Lewis Hamiltonnal szembeni csata során forgott ki, mikor a második pozícióért küzdöttek a brittel. Nico Rosberg egyszerűen nem hiszi el, hogy Vettel nem tanult tavalyi hibáiból.
részletekA Ferrari nem hibáztatja Vettelt
A német beismeri, ő rontott a Bahreini Nagydíj folyamán, miután az elejétől fogva küszködött az autóval – a megforgás pontos okát ő sem teljesen érti. Csapatfőnöke nem tette felelőssé a németet az eldobott pontokért.
részletekVerstappen: Meg lehetett volna a dobogó
A Red Bull nem tudott beleszólni a Ferrari és a Mercedes csatájába Bahreinben, a holland F1-es pilóta mégis majdnem odaért a harmadik helyre - Verstappen futam utáni nyilatkozatában kitért a Sainzcal vívott csatája közben történt incidensre is.
részletekHamilton: Leclerc rengeteget nyer majd
Lewis Hamilton ölébe pottyant a győzelem, miután Charles Leclerc turbójával gondok akadtak. A monacóit végül a biztonsági autó mentette meg, bejött harmadiknak, Valtteri Bottas pedig második lett.
részletekHamilton nyert a Ferrari kettős drámája után
Vettel megforgott, az első győzelme felé tartó Leclerc motorja meghibásodott. A Formula-1 eseménydús 999. futamán a Ferrari helyett a Mercedes ünnepelt kettős sikert.
részletekBahreini Nagydíj – A rajtrács
Olyasvalaki áll a rajtrács élén, aki korábban még soha – már csak ez a felettébb ritka, ebben az évtizedben még csak ötödször előforduló jelenség miatt is érdemes lesz nyomon követni a közelgő szahíri futam alakulását.
részletekKevin Magnussennek a Red Bullra fáj a foga
Ismét a középmezőny legjobbja lett a Haas, ezúttal azonban kevés hiányzott Max Verstappen legyőzéséhez is. Kevin Magnussen álma, hogy Bahreinben végre elkapja a Red Bull-Hondát.
részletekVettel 2020 végén visszavonulhat
A jövő év végéig élő szerződéssel rendelkezik Sebastian Vettel a Ferrarival, de egyáltalán nem biztos abban, hogy utána is marad a száguldó cirkuszban. A szabályváltozásokon rengeteg múlhat.
részletekVettel: Talán a legjobbam is kevés lett volna
Kitűnő teljesítményt nyújtott Charles Leclerc, ennek köszönhetően besöpörte élete első pole-pozícióját. Négyszeres bajnok csapattársa sportszerűen elismerte, a monacói egyszerűen jobb volt nála.
részletek