DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel és Verstappen átvette az irányítást a második edzésre

Az első szabadedzésen leggyorsabb Lewis Hamilton egyáltalán nem gyorsult a másodikra, Sebastian Vettel és Max Verstappen azonban jelentősen növelni tudták a tempót. Alexander Albon viszont korán balesetet szenvedett.

vettel_7



Folytatódott a melegedés Mexikóvárosban az ország nagydíjának második szabadedzésére, az éjszakai esőzésnek így nem maradt nyoma. A javuló körülmények dacára a vezetői hibáknak továbbra sem volt híja, az első percekben Charles Leclerc egy megpördülést is bemutatott a pálya legnagyobb féktávjával ijesztgető 1-es kanyarban. A délután balesete pedig egy másik élcsapat autóját, a Red Bullt érintette, Alexander Albon ugyanis negyed óra elteltével a 7-es kanyar falában találta magát, miután a balos bevétele előtt túlságosan ráhajtott a kerékvetőre. A Red Bull jobb oldala sérült jelentősen, a kitört felfüggesztés sok munkát hagyott, így már esélye sem volt visszatérni a thai versenyzőnek, aki számára kitörési lehetőséget nyújthatna ez az RB15 számára fekvő helyszín.

Negyedórás piros zászlós megszakítás következett, ami inkább az egykörös próbákra szánt idejét rövidítette le a csapatoknak. Az igazán gyors körök ekkor következtek, amelyek nyomán a két Ferrari erősítette meg első két helyét, majd egy későre hagyott menettel Max Verstappen még beslisszant Sebastian Vettel és Charles Leclerc közé. A Mercedesek eredménye eközben már nem volt ennyire ragyogó – Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is jelentősen elmaradt az etalontól a lágy gumikon. A finn mindezt egy alkalommal egy megpördüléssel tetézte, míg a brit az első edzésen látott 1:17,3-as eredményét sem tudta megismételni.

A középmezőny legjobbjai a Toro Rossók lettek - olyannyira, hogy a most 6. és 7. helyen végző Danyiil Kvjat és Pierre Gasly ezen időeredmények szerint akár még a Mercedesre is veszélyesek lehetnek, legalábbis ha az Ezüst Nyilak továbbra is küszködni fognak a gyorsan elmelegedő lágy keverékekkel. 

Folytatás szombaton délután a közép-európai idő szerint 17 órakor kezdődő harmadik gyakorlással.

 

A második szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.607   35
2 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:16.722 0.115 37
3 Charles Leclerc Ferrari 1:17.072 0.465 34
4 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.221 0.614 39
5 Lewis Hamilton Mercedes 1:17.570 0.963 35
6 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 1:17.747 1.140 40
7 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 1:18.003 1.396 39
8 Carlos Sainz McLaren-Renault 1:18.079 1.472 38
9 Nico Hülkenberg Renault 1:18.261 1.654 23
10 Lando Norris McLaren-Renault 1:18.349 1.742 36
11 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:18.362 1.755 38
12 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:18.366 1.759 34
13 Daniel Ricciardo Renault 1:18.380 1.773 34
14 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:18.681 2.074 37
15 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:18.766 2.159 37
16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:18.889 2.282 46
17 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:19.306 2.699 37
18 George Russell Williams-Mercedes 1:19.968 3.361 36
19 Robert Kubica Williams-Mercedes 1:20.180 3.573 37
20 Alexander Albon Red Bull-Honda 1:21.665 5.058 5
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: