mclaren
Hamilton: A McLarennél még mindig egyszeres bajnok lennék
Az F1 legsikeresebb pilótájaként számon tartott Lewis Hamilton élete egyik legfontosabb lépésére, a Mercedeshez való átigazolásra emlékezett vissza.
részletekKey elmondta, miben kell javulnia a McLarennek
Miközben a legnagyobb kihívást az jelenti a McLaren számára, hogy beépítsék a Mercedes motorját autójukba, James Key technikai igazgató elmondta, hol kell még fejlődnie a csapatnak.
részletekMcLaren: A legrosszabbkor váltunk a Mercedes erőforrásaira
Miközben mindenki arra számít, hogy a McLaren idén még erősebb lesz a Mercedes erőforrásainak köszönhetően, a csapat vezérigazgatója szerint rosszabbkor nem is jöhetett volna az új motor.
részletekTöbb alvásra ösztönöz minket a McLaren
Sokan az év ezen időszakában adják fel az újévi fogadalmaikat, ezért a McLaren csapata összeállított egy F1 által inspirált listát, ami segít egészségesebbé tenni a hétköznapjainkat.
részletekEzt gondolta Sainz, mikor megkereste a Ferrari
A spanyol azt feltételezte, az olaszok minden versenyzőnél tapogatóznak, ezért eleinte félvállról vette az egyeztetéseket. A lelkesedése csak később nőtt, mikor a karantén alatt nem volt más dolga.
részletekNorris: Volt, hogy ki nem állhattuk egymást Sainzcal
A legtöbben sajnálattal vették tudomásul, hogy véget ért a barátinak tűnő kapcsolat a McLarennél csapattársakként versenyző Carlos Sainz és Lando Norris közt, de a brit szerint volt köztük feszültség.
részletekMagnussen azt hitte, a bajnoki címért mehet
Az F1-ből távozó dán pilóta úgy tudta, hogy a Force Indiánál fog debütálni, az utolsó pillanatban döntött másképp a McLaren - az első dobogó után nagy elvárásai voltak, de nem bánt meg semmit.
részletekOpciós szerződést írt alá a McLaren a Formula-E-vel
Úgy tűnik, a McLaren Racing komolyan fontolgatja a csatlakozást az elektromos sorozathoz: bejelentették, hogy opciós joguk van a tizenkét csapatnak fenntartott helyek egyikére a 2022/2023-as idénytől.
részletekA Ferrariban és az IndyCarban is majdnem kikötött Button
Két meghiúsult váltást idézett fel a korábbi F1-es bajnok. 2013-ban a Ferrari színeiben versenyezhetett volna, 2021-ben pedig a tengerentúlon a McLarennel. Utóbbi tervet közvetve a koronavírus hiúsította meg.
részletekNorris sokszor magát hibáztatta
Furcsa jelenség: egy F1-es pilóta nem az autót szidja, hanem saját magát ostorozza, hogy miért nem elég jó. A McLaren tanította meg rá, hogy ezt nem így kell látni.
részletekMcLaren: Sainz toppilóta lehet
Andreas Seidl nagyon dicsérte a Wokingból Maranellóba költöző spanyol F1-es pilótát, szerinte Sainzban minden megvan ahhoz, hogy a csúcsra jusson - felsorolta a jó tulajdonságait.
részletekAlpine: Ricciardo miatt erősebbé váltunk
A Renault-ból átalakuló csapat főnöke, Cyril Abiteboul úgy véli, a McLarenhez távozó pilótájuknak köszönhetően idén még versenyképesebbek lehetnek – ami épp az ausztrál új csapata ellen érhet aranyat.
részletek