Williams
Russell: Sosem elég, amíg nem leszek bajnok
Részsikerek – Q2-es, Q3-as szereplések és pontszerzések – fémjelezték George Russell eddigi pályáját. A brit azonban sosem volt igazán elégedett: csak akkor lesz az, ha futamgyőztessé, világbajnokká válik.
részletekLatifi: Bizonyítani akarok a csapatnak
A 2022-es szezon végén jár le a szerződése a Williams istállójával Nicholas Latifinek. A kanadai pilóta hosszú távon szeretne elköteleződni a csapathoz, ezért igyekszik minél jobban teljesíteni idén.
részletekEzért döntött Bottas a Williams helyett az Alfa mellett
Bár Valtteri Bottasnak lett volna lehetősége visszatérni korábbi csapatához, a Williamshez, inkább az Alfa Romeo mellett döntött. A finn elárulta, mi volt a legfőbb húzóerő.
részletekRussell: Négy érzelmileg brutális pillanat tett erősebbé
A Mercedeshez készülő fiatal F1-es pilóta úgy érzi, eddigi karrierjének legnehezebb momentumai csak még jobbá tették őt versenyzőként: már a bahreini győzelem elszalasztása sem frusztrálja.
részletekPert nyert a Williams korábbi főszponzora ellen
A bíróság döntése alapján a ROKiT-nak, amely ötéves szerződéséből csak egy szezont töltött ki, 11 milliárd forintnak megfelelő összeget kell kifizetnie: 2019 óta tartoznak a csapatnak.
részletekA Williamsnél is egyenlő bánásmód lesz
Jövőre megbomlik a grove-i csapat pilótapárosa, George Russell helyét Alex Albon veszi át. Leendő főnöke elárulta, mire számíthat ő és régi motoros csapattársa a közeljövőben.
részletekAlbon vezéregyéniség lehet a Williamsnél
Változik a Williams istálló felállása, 2022-ben ugyanis Nicholas Latifi új csapattársat kap Alexander Albon személyében. A csapatfőnök szerint a brit-thai pilóta vezetőszerepbe kerülhet náluk.
részletekHibridéra: A Ferrari már csak harmadik, a Mercedes utcahosszal az élen
Nemigen lehet kérdéses senki számára, hogy a hibridéra 2014-es elérkezése óta a Mercedes kimagaslóan a legjobb istálló a Formula-1-ben. A második helyért már szorosabb a csata, a többiek a vert mezőnyben.
részletekLatifi halálos fenyegetéseket kapott
A Williams kanadai F1-es pilótája olyan gyűlöletáradattal szembesült, ami még őt is meglepte, pedig számított rá - őt és hozzátartozóit is megfenyegették, méghozzá nem is kevesen.
részletekNagy F1-es szezonértékelő – Az év meglepetése
Mely csapat vagy versenyző teljesített 2021-ben a várakozásaink felett? Évértékelő sorozatunk harmadik felvonásában a szezon legnagyobb meglepetéseit rangsoroltuk.
részletekJánvári Zsolt távozott a Williamstől, világbajnok akar lenni
Elköszönt a Williamstől a magyar szakember, aki világbajnoki címért szeretne küzdeni a folytatásban, a középmezőnyért nem akar annyi áldozatot hozni, mint amennyire szükség lenne.
részletek„Életem élménye” – ki sem akartak szállni a tesztújoncok
Először vezetett F1-es autót Liam Lawson (AlphaTauri), Logan Sargeant (Williams) és Patrizio O’Ward (McLaren) az Abu Dhabi teszten. Az edzés után mindhárman leesett állukat keresték.
részletek