Williams
Hivatalos: Albont kizárták az időmérőről
Nem tudott mivel védekezni a Williams, Alexander Albont kizárták az Ausztrál Nagydíj időmérőjéről - a futamon természetesen ott lehet.
részletekA Mercedes partnerei aggódnak a motor miatt
Egyértelműen hátrányba került az idei évre a Mercedes csapata, ebben pedig az erőforrásuk teljesítménye is közrejátszhat. A németek partnerei szerint ez okozhatja a jelenlegi lemaradásukat.
részletekAlbon szerint fejlődött a Williams
Egy 13. pozícióval tért vissza a Formula-1 mezőnyébe Alexander Albon. A brit-thai versenyző a Williams csapatától kapott esélyt az idei szezonra, első futamán pedig elégedett volt az autóval.
részletekAlbon és a Williams révbe ér?
A brit-thai a tizennegyedik pozíciót tudta elcsípni a szombati időmérő alkalmával Bahreinben. Csapattársa már a Q1-ben elhullott, ő pedig sikeresen tovább jutott az időmérő második felvonásába.
részletekProblémákkal küzd, de bizakodik a Williams
A brit istálló az eddigi edzések során csak az utolsó helyeken tanyázott, ugyanakkor a csapat versenyzői arra gyanakszanak, hogy a problémáikban elsősorban a pálya karakterisztikája lehet a ludas.
részletekInfláció és költséglimit miatt aggódnak a csapatok
A szállítmányozás költsége már most másfélszeresére nőtt, a csapatoknak pedig alkalmazottaik megélhetésére is gondolniuk kell – miközben 140 millió dolláros költséglimitet kell betartaniuk. Christian Horner és Jost Capito beszélt az infláció jelentette kihívásról.
részletekSainz-elsőség és problémahegyek a második tesztnapon
A Ferrari spanyolja bizonyult a leggyorsabbnak a bahreini gyakorlás pénteki felvonásán Verstappen és Stroll előtt, miközben a csapatok fele különböző műszaki nehézségekbe ütközött.
részletek„A nagy csapatok még mindig előnyben vannak”
Elégedetlen az istállók közötti egyenlőtlenségekkel a Williams csapatvezetője. Jost Capito szerint a költségplafon ellenére továbbra is nagy különbség van a csapatok között.
részletekCapito: 24 autó elég jól hangzik
Továbbra sem dőlt még el, mi lesz az Andretti Autosport sorsa az F1-ben. A csapatok zöme bizonyos feltételekkel örülne egy új alakulatnak, főként a Williams csapatfőnöke.
részletekAlbon: Az F1-es csapatok nagyon hasonlóak
Egy év kihagyás után tér vissza a Formula-1 mezőnyébe Alexander Albon, de idén már nem a Red Bull, hanem a Williams színeiben indul majd. A brit-thai pilóta úgy érzi, könnyű volt beilleszkednie.
részletekÖsszezavarodtak a Williams pilótái
Ahogyan tavaly, úgy az idei évben is lesznek sprintfutamok. A mennyiség nem változik, a szabályok azonban igen. A Williams versenyzői nem értették elsőre miben lesz más az esemény.
részletekA Ferrarit és Williamst figyeli az exbajnok
Az említett két csapatot egyedi megoldásaik miatt tartja érdekesnek Damon Hill. Az 1996-es világbajnok megpendítette, a Mercedes és a Red Bull túl sok forrást fordíthatott a 2021-es küzdelemre.
részletek