Williams
Ralf Schumacher: A Williams befektetői elégedetlenek, Bottasnak mennie kell
A német az F1-es csapatfőnök-keringőre reagálva elárulta, szerinte a Williams tulajdonosai elégedetlenek, Valtteri Bottasnak pedig nincs helye Hinwilben.
részletekJost Capito távozik a Williams F1-es csapatától
Két esztendőt követően lemondott a csapatfőnöki és vezérigazgatói posztról Jost Capito, akivel együtt a technikai igazgató is így tett. A szakember döntését a Williams hivatalos közleményében tudatták mindenkivel.
részletek„Bebizonyítottam, hogy az F1-ben a helyem” – Albon
A megszerzett négy pont ellenére pozitívan értékelte az idei szezont Alexander Albon, aki a Williamsen belül betöltött vezető szerepéről és a Red Bullhoz képesti különbségekről is beszélt.
részletek„Néha túl kedves” – keményebb Albont akar a Williams
A grove-i istálló technikai igazgatója szerint a brit-thai pilótának a pályán kívül is keményebbnek kell lennie, ha világbajnokká akar válni az F1-ben. Így is komoly segítséget jelentett a jelenléte.
részletekCapito: Jövőre még nem leszünk versenyképesek
Reálisan látja csapata helyzetét Jost Capito, aki tisztában van azzal, hogy a következő évben még nem lesznek igazán jók az F1-ben. A csapatfőnök szerint ezért is volt fontos Sargeant szerződtetése.
részletekLatifi többet akart elérni az F1-ben
Csalódottan zárta le utolsó F1-es szezonját Nicholas Latifi, aki elárulta, folyamatosan frusztráltnak érezte magát az idén. A kanadai szerint az sem segített, hogy már szeptemberben eldőlt a sorsa.
részletekÁrvákat támogatott hazájában Albon
84 075 fontért, azaz közel 40 millió forintért kelt el Alexander Albon sisakja, amelyet a Szingapúri Nagydíjon viselt, a befolyt összegből pedig egy thai árvaházat támogatott a Williams pilótája.
részletekAlbon: Kihasználtuk az összes lehetőségünket
Bár volt pár pontszerző versenyük, a Williams istállója végül az utolsó helyen zárt a konstruktőrök között. Mindez nem fest túl jól, de Alexander Albon szerint így is a maximumot hozták ki az idei szezonjukból.
részletekMár a szezon közepén döntött a Williams Sargeantről
Miközben Logan Sargeant fiatalos lendületet hoz majd a csapathoz, a Williams főnöke szerint sokat kell tanulnia az első évében. 2015 óta ő lesz az első amerikai pilóta a Formula-1-ben.
részletekAlbon egy nagy családhoz hasonlította a mezőnyt
Barátként viselkednek egymással a mezőny tagjai Alex Albon szerint. A brit-thai pilóta ezt az Abu Dhabiban szervezett közös vacsorával kapcsolatban mondta el, amiről elárult még pár részletet.
részletekBüszke a csapatra, de elégedetlen a Williams csapatfőnöke
Bár elég rosszul kezdték az évet, később fokozatosan fejlődött a Williams, mely néhány alkalommal pontokat is szerzett. Jost Capito emiatt büszke az istállóra, ugyanakkor jobb eredményekre vágyik.
részletekSargeant késznek érzi magát az F1-re
Logan Sargeant nem gondolja, hogy túl hamar jött volna Formula-1-es kinevezése, valamint nemzetisége sem jelentett extra segítséget neki a 2023-as Williams-ülés megszerzésében.
részletek