Vettel
Ezt gondolja Vettel a Red Bull új bajnokáról
Vasárnapig Sebastian Vettel volt a Red Bull utolsó világbajnoka, helyét azonban Max Verstappen felváltotta azzal, hogy megszerezte élete első világbajnoki címét. De vajon mit gondol erről a német?
részletekVettel: Gyakran kerültünk hátra
Bár a legtöbb előzésért járó díjat sikerült megszereznie, Sebastian Vettel nem igazán boldog miatta. A német pilóta szerint mindez azt bizonyítja, hogy elég rosszul szerepeltek a kvalifikációkon.
részletek„Zavarba ejtő” volt a pilóták szerint az újraindítás
Ricciardo szerint „elcseszettnek” tűnt, ami az utolsó körökben történt Abu Dhabiban, Stroll frusztrálónak nevezte, hogy nem vehette vissza a körét – de az így tevő Alonso és Vettel is értetlenkedett.
részletekVettel nem vár csodát, ezt tudja az autó
Hónapok óta abbahagyta az istálló az idei Aston Martin fejlesztését, hogy 2022-re összpontosítsanak. Ez meg is látszik Vettelék teljesítményén, a középmezőny második felébe zuhantak vissza.
részletekA németek élesen visszaszóltak Brundle-nak Vettel miatt
Az egykori F1-es versenyző Martin Brundle hosszú évek óta szakkommentátorként dolgozik a sportágban. Nemrég erősen lehúzta Sebastian Vettelt, amiért most meg is kapta a magáét a brit.
részletekVettel: Nekem mindig Michael marad a legjobb
A négyszeres világbajnok saját rekordjaival kevésbé, példaképéével inkább törődik. Az egyéni és a csapatbajnokságról, sőt, még a múlt heti balszerencséjéről is kifejtette a véleményét.
részletekVettel: Minden ellenem fordult
Kellemetlenül alakult a legutóbbi hétvége Sebastian Vettel számára. A négyszeres világbajnok a kvalifikáción is gyengén teljesített, vasárnap pedig szerencsétlen helyzetekbe került.
részletekVettel: Ha a 17. rajthely nem okoz csalódást…
Idei leggyengébb kvalifikációját teljesítette az Aston Martin Szaúd-Arábiában: a négyszeres F1-es világbajnok német már a rádión sem akarta elhinni, hogy ennyire hátul végzett.
részletekVettel hölgyek számára rendezett versenyt
Először rendeznek F1-es versenyt Szaúd-Arábiában, Sebastian Vettel pedig egy érdekes programmal kedveskedett néhány hölgy számára. A német pilóta Race for Women néven rendezett gokartversenyt.
részletekVettel elmondta, mi a fő gond az idei Aston Martinnal
A négyszeres F1-es világbajnok megjelölte azt a fő területet, amelynek köszönhetően szenvedősen alakult a 2021-es szezonjuk, s amelyen jó gumikezeléssel és stratégiával igyekeztek úrrá lenni.
részletekVettel: Hiányozni fog Kimi
A négyszeres világbajnok továbbra is hatalmas tisztelettel adózik Kimi Raikkönen iránt, akivel egykor csapattársak voltak. Az Aston Martin pilótája szerint a finn versenyző semmit sem változott.
részletek„Vettel már nincs a legjobb öt pilóta között”
Az egykori Formula-1-es pilóta már számos nevet fel tudna sorolni a jelenlegi mezőnyből, akik jobbak Sebastian Vettelnél. Fernando Alonsót azonban a negyedik iksz ellenére is betenné a legjobb ötbe.
részletek