Vettel
Ez volt a harmadik monacói edzés
Az első két szabadedzés alapján úgy tűnt, a Mercedes végképp leküzdötte azt a gyengeségét, hogy Monacoban képtelen az igazán jó teljesítményre - csütörtökön brutális fölényben voltak mindenkihez képest. Szombaton jött a harmadik gyakorlás.
részletekWebber: Ha a Ferrari itt is kikap, felejtsék el 2019-et
A Red Bull egykori pilótája szerint, amennyiben a Scuderia nagyon gyorsan nem tud az élre keveredni, akkor viharsebesen álljon át a 2020-as fejlesztésekre, mert ennek az évnek már annyi.
részletekExkluzív: Kérdőre vonták a Ferrari csapatfőnökét Monacóban
A jelenlegi Ferrari egy fiatal csapat – egyebek mellett ezzel indokolta a Scuderia idei döntését nem is olyan régen a csapatfőnök, Mattia Binotto, akinek Monacóban nekiszegezték a kérdést: mit ért az alatt, hogy „fiatal” a sportág történetének legpatinásabb csapata? A szakvezető elismerte, Vettelnek lehet oka arra idén, hogy frusztrált legyen.
részletekVettel: Egyelőre semmi nem működik
Monacóban sem lesz esélye a Ferrarinak, a vörösök legalábbis így gondolják. Sebastian Vettel kiemelte, kísérleteznek, próbálkoznak a felzárkózással, de egyelőre rendre elbuknak. A gondok uralkodnak.
részletekA Mercedes uralta a második szabadedzést
Hamilton duplázott a csütörtöki edzésnapon Monte-Carlóban. Vettel messzi harmadik helyezettként végzett, Leclerc csupán a 10. helyen zárt hazai pályán, Albon a legjobb ötben végzett.
részletekVettel kézzel írt levelet a beteg Laudának
Mély empátiájáról és emberségességéről adott tanúbizonyságot Sebastian Vettel, aki tavaly egy kézzel írt levéllel kedveskedett a kórházban betegeskedő Niki Laudának. Erős kötelék lehetett a két versenyző között.
részletekVettel: Nehéz dolgunk lesz, de a pilóta jelentheti a különbséget
Rémálomszerűen kezdődött a 2019-es szezon a Ferrari számára, Sebastian Vettel pedig nem számít arra, hogy Monte-Carlóban fog megváltozni a sorsuk, látván, mennyire gyors volt a Mercedes Barcelonában.
részletekEzért könnyebb Leclerc-nek, mint Vettelnek
David Coulthard, egykori F1-es versenyző magyarázta el, miért sokkal nehezebb a helyzete a négyszeres világbajnoknak a Ferrarinál. Mindkét versenyző más-más súlyú terhet cipel a vállán.
részletekA Ferrari Vettelt részesítené előnyben
Jelenleg kisebb gondja is nagyobb annál a vörös istállónak, minthogy csapatsorrenddel törődjön, de ha szükség lenne rá, a tapasztaltabb pilóta lenne a kedvezményezett, ő pedig Sebastian Vettel.
részletekOlasz sajtó: Ferrari, viszlát 2020-ban!
Besültek a nagy fejlesztések a Scuderia számára, a Mercedes és a Red Bull is a vörös autók előtt végzett. Ez pedig az olasz sajtónál előre láthatóan azt jelentette, hogy betelt a pohár a Ferrari miatt.
részletekVettel: Szívességet tettem Hamiltonnak
A Ferrari német pilótája kiválóan kapta el a rajtot és néhány pillanatig meg is előzte a két Mercedest. Ezzel a manőverrel Valtteri Bottast zavarta meg jobban, ami Hamiltonnak kedvezett.
részletekBinotto: A Ferrari fejlesztései elégtelenek
Sebastian Vettel még csak utalást tett rá, a csapatfőnök azonban nyíltan ki is mondta, hogy fejlesztéseik mélyen alulmúlták a várakozásokat, nem elégségesek, még inkább kiemelték a gyengeségeket.
részletek