Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. szeptember 22. vasárnap
F1

Webber: Ha a Ferrari itt is kikap, felejtsék el 2019-et

A Red Bull egykori pilótája szerint, amennyiben a Scuderia nagyon gyorsan nem tud az élre keveredni, akkor viharsebesen álljon át a 2020-as fejlesztésekre, mert ennek az évnek már annyi.

Kizárólag az idén bevezetett, új szabálynak köszönhető, hogy a Mercedes istálló nem szerezte meg a maximálisan begyűjthető összes pontot. Öt kettős győzelemmel kezdeni az évet, alighanem nevezhető hatalmas dominanciának, de 2019-től a leggyorsabb körért is jár egy extra egység, ezt pedig csak kétszer szerezte meg a Valtteri Bottas – Lewis Hamilton páros.

A Ferrari a Spanyolországban bevetett komoly fejlesztési csomagtól várta a megváltást, de az autó gyakorlatilag semmit sem fejlődött, sőt, már inkább Max Verstappen Red Bull-Hondájával került egy szintre, a holland előrébb is áll a Scuderia mindkét versenyzőjénél a világbajnoki összesítésben.

Az olaszok fogadkoznak, hogy úrrá lesznek a problémákon, de adódik a kérdés, hogy mikor? Ha ugyanis még hónapokat vesz igénybe a felzárkózás, már régen elúszik mindkét bajnokság. „Ha három hónapra van szükségük ahhoz, hogy maguk mögött hagyják a gondokat, akkor a Ferrarinak gyorsan inkább a jövő évre kellene fókuszálnia. Ha még Kanadában is hátul lesznek, akkor az már óriási probléma” – nyilatkozta Mark Webber a Motorsport szaklapnak.

Webber szerint, ha Montrealban is hátul vannak, felejtsék el az idei évet a Ferrarinál

Egyelőre nem tűnik úgy, hogy fordulna a kocka, Sebastian Vettelnek és Charles Leclerc-nek Monte-Carlóban még a Red Bulltól is erősen tartaniuk kell, Max Verstappen sokkal inkább veszélyeztetheti a Mercedes elsőségét, mint a vörös autók. 

„A Mercedes elképesztően jól szervezett, a versenynapokon különösen gördülékenyen megy minden. Nem csak, hogy magabiztosak és nyugodtak, de azt is láthatjuk, hogy nyomás alatt is rettentő erősen teljesítenek. A Ferrari pechjére minden egyes pályán versenyképesek, mert aerodinamikailag a Mercedesek valami csodálatos megoldást találtak, ami miatt mindenhol gyorsak.”

„Sajnos úgy látom, hogy a Ferrari a stratégiától kezdve minden területen kicsit szervezetlen. A vezérpilóta, Sebastian Vettel számára pedig dupla problémát jelent a lassú autó és a villámgyors csapattárs, ennek ellenére úgy érzem, idén még erősödni fog” – mutatott rá Webber.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?