DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

Verstappen

Verstappen: Nem hazudunk a Honda teljesítményéről

Nem légből kapottak a Red Bull Racing azon kijelentései, melyek szerint a Hondával akár a világbajnoki címért harcolhatnak 2019-ben – jelentette ki Max Verstappen, akinek meggyőződése, hogy az új motorbeszállítónak köszönhetően jövőre sokkal jobban fognak teljesíteni.

részletek

Minimális előnnyel Verstappené az első brazil edzés

Szorosan alakult az interlagosi versenyhétvége első szabadedzése: a három topcsapat egy-egy pilótája, Verstappen, Vettel és Hamilton egyetlen tizedmásodpercen belül végeztek.

részletek

Ricciardo már unja a sok meghibásodást

Daniel Ricciardo az idény második felében egyáltalán nem a szerencse fia és valójában ő maga sem tudja megmagyarázni, miért megy tönkre ennyivel többször az ő RB14-ese, mint csapattársáé.

részletek

Verstappen valakiben kárt tett volna Mexikóban

Max Verstappen a mexikói időmérőn elveszített pole-pozíciója után olyan idegállapotba került, hogy még kárt is tudott volna tenni valakiben. Másnap azonban még gyorsabb lett és simán győzött.

részletek

Hamilton: Verstappen úgy vezet, mint bárki más

Lewis Hamilton elárulta, hogy ugyanúgy vezet Max Verstappen közelében, mint bárki máséban. A duó már többször is egymásnak feszült idén, legutóbb Austinban csatázhattak egy jót.

részletek

"Schumacher nem olyan őrült, mint Verstappen"

A juniorkategóriákban csapatfőnökként mind Max Verstappennel, mind Mick Schumacherrel együtt dolgozhatott Frits van Amersfoort. A holland szakember szerint a német sokkal mérsékeltebb.

részletek

Ricciardo ott lesz, Verstappen nehéz hétvégére készül Brazíliában

A Red Bull Racing pilótái vegyes érzésekkel vágnak neki a hétvégi Brazil Nagydíjnak. Míg Daniel Ricciardo az istállóval töltött utolsó két futamából szeretné a legtöbbet kihozni, addig Max Verstappen szerint ez Brazíliában nem lesz olyan egyszerű.

részletek

Webber: Ricciardo könnyen kiszerethet az F1-ből

A Red Bull korábbi versenyzője, Mark Webber újra hangot adott kételyeinek, honfitársa, Daniel Ricciardo döntése kapcsán. Ha nem sikerül számára a renault-s kaland, akár az F1-ből is kiszerethet.

részletek

Grosjean, Verstappen és Stroll a büntetőpont-tabella elején

A bajnoki egységekkel ellentétben a büntetőpontokat nem érdemes gyűjteni, mert 12 után egyfutamos eltiltás jár. Nézzük át, melyik pilótának van a legtöbb vaj a fején és kik versenyeznek legtisztábban.

részletek

Marko: Verstappen a legfiatalabb bajnok lehet

A Red Bullnak még két éve van, hogy beállítsa Sebastian Vettel rekordját Max Verstappennel. A következő szezonban motorszállítót váltanak, de már ekkor is a bajnoki címért harcolnának a hollanddal.

részletek

De la Rosa: Sainz képes lenne Verstappen szintjét hozni

Az egykori spanyol Formula-1-es versenyző szerint Carlos Sainz ugyanolyan jó pilóta, mint Max Verstappen. A Red Bull mégis inkább a zöldfülű Pierre Gaslyban bízik és nem Sainzban.

részletek

A Red Bull-Honda jövőre a vb-címért megy

A Honda érkezésével azonnal a világbajnoki címet tűzte ki a Red Bull – legalábbis Helmut Marko szerint. A csapat vezetője, Christian Horner ettől óvatosabb elvárásokat fogalmazott meg 2019-re.

részletek