DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök

Verseny

Vettel: A versenytempónk gyenge, essen az eső

A négyszeres világbajnok az Aston egykörös sebességével elégedett, ám aggódik a vasárnapi tempójuk miatt, ezért inkább azt kívánja, jöjjön az eső, mert akkor jobbak az esélyeik.

részletek

Vettel véleménye teljesen megváltozott a Formula-E-ről

Tíz évvel ezelőtt a csúcson volt a Red Bull-lal, majd a Ferrarinál is vezérpilótaként teljesített. Az FE versenyautóit fűnyíróknak titulálta, mostanra azonban teljesen megváltozott a véleménye.

részletek

Verstappen tudja, hogyan nyerheti meg a bajnokságot

Lewis Hamilton idén nagy vetélytársra lelt a feltörekvő, kiváló holland versenyzőben, hosszú idő után először idén nem lesz sétagalopp a címvédés. Verstappen tudja, hogyan akadályozhatja meg ebben.

részletek

Vége a rasszizmusos póló kötelező viseletének

A pilóták tavaly még utasításba kapták a fekete, feliratos póló viselését, ám ez az idei évben már megváltozik. Aki szeretne, szabadon üzenhet a világnak, de a kötelező jelleg megszűnik.

részletek

Steve McQueen forog a sírjában: a Lexus LC 500 elverte a Ford Mustang Bullittot

Gyorsulási, gördülő rajtos, és lassulási versenyben is összemérték a két sportkocsi tudását a népszerű CarWow csatorna videójában, az eredmény nem volt sokáig kérdéses…

részletek

Kihirdették a győztest a Lexus nyilvános autótetováló versenyén

Miután idén tavasszal nagy sikert aratott a Claudia De Sabe brit tetoválóművész által feldíszített Lexus UX, a márka úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot ír ki egy újabb UX különleges testfestésére. A beérkezett pályamunkák közül Kyra Cleeton grafikusét valósították meg.

részletek

Megműtötték a súlyos állapotban lévő Zanardit

Péntek este azonnali beavatkozáson esett át Alex Zanardi, miután egy olaszországi kerékpárversenyen nekiütközött egy szemből érkező teherautónak. Intenzív osztályon ápolják.

részletek

Az interlagosi őrület fordulatról fordulatra

A rajtrács és az eddigi erőviszonyok alapján a három élcsapat közül bármelyik nyerhet Interlagosban. Kövessétek élő szöveges közvetítésünket, hogy kiderüljön, melyik lesz az!

részletek

Vettel vezetésével tarolt a Ferrari Szingapúrban

Charles Leclerc nagy bánatára Sebastian Vettel a bokszkiállások során ugrott a harmadik helyről az élre, így a német vezette kettős győzelemre a Ferrarit Max Verstappen és a rosszul taktikázó Mercedesek előtt.

részletek

Mit tennének a pilóták, ha az autóban jön rájuk a szükség?

Általában érdekli az embereket, hogy mi történik, ha egy Formula-1-es verseny közben szólítaná a pilótákat a természet. Daniel Ricciardo és Max Verstappen ismerteti saját álláspontját a dologról.

részletek

Eladó a világ egyetlen Ferrari-versenycsónakja

Sokan nem tudják, de az ikonikus olasz márka egy alkalommal vízi versenyzésre adta fejét, és beszállt egy speedboat megépítésébe. Ezt a 66 éves legendát bocsátják árverésre.

részletek

Kubica egyáltalán nem adta fel

Nem áll jól Robert Kubica és a Williams szénája, az istálló rettentően gyenge konstrukcióval jelentkezett idén, a lengyel viszont rendre kikap újonc csapattársától is. De így is szívesen van itt.

részletek