DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök

Verseny

Így lett Ferrari 1-2 helyett Mercedes 1-2

Leclerc dobogóját megmentette az egyszerre megálló két Renault, Toto Wolff eleresztett egy félmosolyt. Bolond verseny volt ez sok szempontból, amit kell majd még egy kicsit emésztgetnünk.

részletek

Alonso nem fogja nézni a versenyt

A Formula-1-nek hiányzik Fernando Alonso, de a jelek szerint ez nem kétoldalú. A kétszeres világbajnok elmondta, nem fogja nézni az Ausztrál Nagydíjat, mert nem igazán érdekli.

részletek

A szezonzáró futam percről percre

Kövessétek velünk a 2018-as Formula-1-es szezon utolsó, 21. futamának történéseit élő szöveges közvetítésünk segítségével. Melyik pilóta zárja győzelemmel az évet?

részletek

„Rövidítsék le a versenyeket”

Számos alkalommal hallhattuk a panaszkodást a pilóták részéről, hogy az üzemanyag-spórolásról szól szinte minden versenyük. A Haas csapatfőnöke szerint ennek kiiktatásával sok izgalmat láthatnánk.

részletek

Verstappen győzött, Hamilton ötszörös világbajnok

A rajttól vezető Max Verstappen tavalyi sikerét megismételve nyerte a Mexikói Nagydíjat, Daniel Ricciardo alatt ismét megállt a Red Bull, Lewis Hamilton alatt pedig noha gyengélkedett a Mercedes, 4. helyével így is behúzta ötödik F1-es világbajnoki címét.

részletek

Raikkönen végre győzött, nincs bajnokavatás

Vettel ismét megpördült egy koccanás után, Hamilton merész taktikája pedig nem jött be, így nem lett meg a szükséges pontelőnye. Raikkönen viszont ínséges időszak, öt és fél év után először nyert futamot az F1-ben.

részletek

Közeledik a nemzetközi autókerék-csere verseny magyarországi fordulója

Szeptember végén, a téligumi szezon közeledtével igazi családi autós eseménynek ad otthont a budapesti Lurdy Ház. Itt zajlik a #TyreChallenge nevű európai gumiabroncs-csere versenysorozat hazai fordulója. A kezdeményezés az útviszonyoknak megfelelő autógumik használatára hívja fel a figyelmet.

részletek

Magyar siker a napelemes autók európai versenyén

Harmadik lett a kecskeméti Neumann János Egyetem hallgatóinak napelemes autója az elektromos autók legnagyobb európai versenyén, a European Solar Challenge-en, amelyen az idén 18 egyetemi csapat állt rajthoz. A hétvégén Belgiumban megrendezett versenyen az egyetem oktatói és hallgatói által épített MegaLux összesen 878 km-t tett meg 24 óra alatt, kizárólag elektromos meghajtással. A dobogós teljesítmény elérésben a kecskeméti fiatalokat a Bridgestone Magyarország Kft. segítette, amely kifejezetten a versenyre tervezett, ultrakönnyű és kis gördülési ellenállású abroncsokat szállított a kocsihoz.

részletek

Hamilton nyert, Vettelék elszámolták

Lewis Hamilton Szingapúrban újabb olyan versenyt nyert meg, amely a hétvége előtt még inkább a Ferrarinak állt, s 40 pontra növelte előnyét Sebastian Vettellel szemben, akit Max Verstappen a kerékcserénél előzött vissza.

részletek

A 2018-as Monacói Nagydíj sajátos története

Itt a szezon legcsillogóbb Formula-1-es versenye, kövessétek velünk a Monacói Nagydíj történéseit élő szöveges közvetítésünkben.

részletek

A Spanyol Nagydíj történései percről percre

Kövessétek velünk élő szöveges közvetítésünkben a 2018-as F1-es szezon első európai futamát, benne a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull pilótáinak győzelemért folyó újabb harcával.

részletek

Hamilton jött ki győztesen a bakui bolond hajrából

Az egymást kiütő két Red Bull megváltoztatta az Azerbajdzsáni Nagydíj menetét, amelyet addig Vettel kényelmesen vezetett, ám Bottas defektje után végül Hamilton nyert meg.

részletek