DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Élő cikkek

A sanghaji futam történései percről percre

A Formula-1 az eddigi történetének legkülönlegesebb mérföldkövéhez érkezett el a Kínai Nagydíjon. Kövessétek az eseményeket élő szöveges közvetítésünkben.

Napos reggelt mindenkinek! Már szinte minden készen áll Sanghajban, hogy közép-európai idő szerint 8:10-kor megkezdődjön a Kínai Nagydíj. Már elhangzott a himnusz, elkészült a gigacsoportkép, szóval nincs is más hátra, mint lefutni a versenyt!

"Tudom, mit kell csinálnom" - mondta a pole-ban álló Bottas a Sky Sports által készített villáminterjúban. A két Mercedes a két Ferrari elől kezdi a futamot, és az első öt sorban párban állnak a csapattársak. Itt a teljes rajtrács.

Autósporton nem szokott ilyen lenni, de a sanghaji lelátón szinte egy teljes finn szektor is megszerveződött spontán. Bottas az első, Raikkönen a 13. helyről rajtol.

Kína az egyetlen ország, ahol egy sárkány is feltűnhet az F1-es bokszutcában.

Különleges bejátszással kezdődik a hivatalos tévéközvetítés is, az F1 történetének arcait és pillanatait felidézve.

Egyébként az F1-es milleniumi futam hasonló ahhoz, mint a Halley-üstökös feltűnése vagy a napfogyatkozás, amiből az ember talán csak egyet lát életében. A 2000. talán úgy 45-50 év múlva jöhet majd, így a fiatalok még megélhetik azt is.

A lényeg: nem érdemes kihagyni, és remélhetőleg a mezőny gondoskodik róla, hogy örök emlék maradjon.

Verstappen és Kubica egyaránt megpördültek a felvezető körükön, hát ez rögtön őrülten kezdődik! Mindketten elfoglalhatták eredeti rajthelyüket.

Hamilton lerajtolta Bottast, Leclerc pedig Vettelt!

A középmezőnyben pedig baleset, méghozzá egy elég bizarr: Kvjat mindkét McLarennel összeakadt egy másodpercen belül, virtuális biztonsági autós szakasz lépett életbe.

Kvjat hátsó kereke összeakadt Sainz elsőjével, ami Norris autójába küldte a Toro Rossót. A McLarenek kiálltak a bokszba szárny-, kerék- és mindencserére, de úgy tűnik, folytatni tudják - a mezőny végén.

Ismét zöld jelzés, folytatódik a verseny: Hamilton, Bottas, Leclerc, Vettel, Verstappen, Gasly, Ricciardo a sorrend.

Jöhetnek ismét a torpedós megjegyzések Kvjatra. A balesetet vizsgálják, Norrisnak pedig szólnak, hogy sérült az autó padlólemeze. A képet elnézve ez nem is csoda.

Hamilton előnye közel két másodperc Bottasszal, négy Leclerc-rel szemben.

És Vettel egy másodpercre Leclerc mögött. A csapat megkérdezte a németet, hogy gyorsabbnak érzi-e magát a monacóinál, amire természetesen igennel válaszolt.  

Kvjat autója mintha acélból lenne, neki nem volt szüksége bokszkiállásra, és a 14. helyen harcol Stroll-lal. A versenybírók viszont gondoskodtak róla, hogy mégis ki kelljen hajtania: áthajtásos büntetéssel sújtották az oroszt a baleset okozásáért.

Hopp, Leclerc-nek szólnak rádión, hogy engedje el a már egy ideje rá nyomást gyakorló Vettelt. Hallottunk egy rádióüzenetet, amiben erre nemmel válaszolt, ám a következő pillanatban már félre is húzódott. Vettel most a 3., üldözőbe veheti a Mercedeseket. 8 másodpercre van Hamiltontól, 5-re Bottastól.

Az élcsapatok mögött már megkezdődtek a kerékcserék, Grosjean így előzte meg Hülkenberget. Érdekes, hogy kemény keveréket kaptak, talán úgy kalkulálva, hogy ezzel a leintésig kibírják.

A Ferrarinál a helycsere ellenére sem sok minden változott, Leclerc egy másodpercen belül maradt Vettel mögött, hátrányuk pedig tovább nőtt a Mercedesekhez képest. Vettel most el is fékezte magát, még jobban magára húzva csapattársát.

Most Leclerc szól a rádión, hogy egy csomó időt veszít Vettel mögött... Jaj, csak nehogy valami bohózatba forduljon ez a nap a Ferrarinál!

Tárgyalják az ügyet a bokszban, közli a mérnöke.

Hamilton eközben 5 másodperccel vezet Bottas, 12-vel Vettel előtt.

Vettelnek szólnak a rádión, hogy legyen szíves növelni a tempót. Nem mintha bárkinek is a pártján lennénk, de a szerkesztőségben egyetértünk abban, hogy ezzel a csapatutasításosdival eléggé mellényúlt a Ferrari.

Hülkenberg már megint a bokszban, ezúttal viszont azért, hogy kiessen ott... Újabb műszaki meghibásodás a Renault-nál.

Az eddig a Ferrarik mögött lopakodó Verstappen úgy érezte, hogy lehet itt keresnivalója, ezért kihajtott kemény keverékekért. A következő körben jön Vettel szintén keményekért.

És a németnek sikerült a holland előtt maradnia. Viszont olyan közel van a Red Bull, hogy Leclerc már csak elég kis eséllyel fog tudni előtte maradni, ha most kiáll ő is a bokszba...

83% az esélye, hogy Verstappen Leclerc előtt lesz, számolja ki máris az F1 új képernyőgrafikája. 

Verstappen közben Vettellel keveredik hajmeresztő csatába: beesett mellé a hosszú egyenes végén, de kicsit túlsodródott, így Vettel éppen vissza tudott bújni mellette. Huh...

Leclerc viszont még nem jön a bokszba.

Nagyon gyorsak az új gumikra váltók, Vettel már 1:36-ot ment, miközben az élen a Mercedesek 1:39-ekkel kényelmeskednek. Nekik is jönni kell a bokszba, és Bottas ebben a pillanatban így is tesz.

És jön Hamilton is. Dráma nélkül visszatért a két Mercedes az élre, Bottasnak még mindig van 5 másodperc előnye Vettellel szemben. 

Leclerc-t is kihívták, de jó sokat veszített ez a pár kör alatt, már 11 másodperccel Verstappen mögött tért csak vissza az 5. helyre.

Bottas elég sokat hozott Hamiltonon az egy körrel korábbi kiállással, most csak két másodpercre van csapattársától. 

Itt egy pillanatkép Vettel és Verstappen korábbi csatájából. Ha az F1-nek lenne erre is valószínűségszámító programja, bizonyára nem sok esélyt adott volna arra, hogy mindkét autó épségben átvészeli az egymásnak feszülést.

A Red Bullok között csapatutasítás nélkül is nagy különbség keletkezett, a 4. Verstappen és a 6. Gasly között húsz másodpercet mérhetünk.

Bottas pár körig ígéretes közelségben volt az első helyhez, de Hamilton kezdi visszavenni az irányítást, 3 másodpercre duzzasztva az előnyét.

Raikkönen jött közben lendületbe, felküzdötte magát a pontszerzők közé, Grosjean megelőzésével most már a 9. 

Egyébként mindenki megejtette már a bokszkiállását, és mindenki a kemény keveréket választotta, kivéve Giovinazzit és Norrist, akik a közepesen vannak.

Leclerc-nek szólnak, hogy a B tervre való átváltáson gondolkodnak. A monacóinak valószínűleg az jár a fejében, hogy inkább a csapatutasítás kiadásakor kellett volna másik tervet választani.

Kvjat kiállt új orrkúpért, amit elég nehezen helyezett fel a csapat. Az orosznak is aligha lesz már eredményes a versenye, az utolsó előtti helyre csúszott vissza, Kubica elé.

Verstappen lassult be eléggé az elmúlt körökben, már 8 másodpercre van korábbi kiszemeltje, Vettel mögött, ellenben Leclerc már 3-ra megközelítette.

És Verstappen jön a bokszba. közepes keverékeket kapott. Hívják Vettelt is, tehát úgy tűnik, mégsem lesz ez olyan sima egykiállásos verseny a mezőny számára!

És jön a két Mercedes is, méghozzá ugyanabban a körben - az 5-6 másodperces időkülönbség köztük elég ahhoz, hogy a csapat egymás után elvégezze a két cserét. 

Elég rövidek lettek ezek a keménykeverékes etapok így. 20 kör van még hátra, amit a közepeseken kell teljesíteniük. Nehezítés az élre visszatért Hamilton számára, hogy neki már csak használt közepes szettje volt, az került most fel a Mercedesére.

Leclerc-t nem hívták még ki a második cserére, amivel egyrészt megint jó sokat veszít, másrészt viszont egy körön át sikerült feltartania Bottast. Bár Vettel még így is öt másodpercre van mögötte.

Vettel viszont rögtön utoléri Leclerc-t, azaz egy bokszkiállásnyi előnybe kerül hozzá képest, pedig a verseny első 10-15 körében még azonos tempót autóztak.

Na, Vettel ma másodszor is elment Leclerc mellett, ehhez most nem kellett csapatutasítás, csak jóval frissebb gumiszett.

Most jött a monacói a bokszba. 15 másodperccel Verstappen mögött jött vissza az 5. helyre, viszont lényegesen frissebb gumikkal. Képes lesz ledolgozni ezt a lemaradást?

Kvjatot is betolták a garázsba, ő a nap második kiesője Hülkenberg után. 

Biztos sokan megfigyeltétek, de az operatőri munka nem az igazi ebben a mai közvetítésben. Kár lenne, ha erről maradna emlékezetes az 1000. futam.

Hamilton közben 10 körre van attól, hogy megszerezze idei második győzelmét. Bottas 6 másodpercre mögötte.

Leclerc nem közeledik rohamtempóban Verstappenre, ráadásul a leggyorsabb kört sem sikerült eddig megfutnia a friss gumikon. Az egy extra pont jelen állás szerint Vettelt illetné.

A 6. helyezett Gasly nem nagyon találkozott senkivel ezen a versenyen. Mögötte Ricciardo, Perez, Raikkönen és a bokszból rajtoló Albon vannak pontszerző pozícióban.

Vettel nincs sem veszélyben, sem támadási pozícióban, így idei első dobogója felé halad. Eközben viszont a Mercedes háromból három kettős győzelmet szerezhet.

Hamilton a leggyorsabb kör hogyléte felől érdeklődik a csapatánál. Jelenleg két másodperccel gyengébb a tempó az élen annál, mint ami ennek megjavításához kellene.

Leclerc jelzi a csapatnak, hogy gondjai vannak a váltásokkal. Még technikai hibája pont nem volt ma a Ferrarinak. Egyelőre azonban ez nem látszik a köridőin.

A monacói hirtelen elég öles léptekkel kezdett közeledni Verstappenre, nincs azzal a Ferrarival komoly gond.

Norris is elkönyveli a kiesést, amint betolja a csapat az autóját a garázsba. A McLaren napja az első kanyarokban ment kukába, amiikor Kvjattal találkozott mindkét autójuk.

A remek bahreini versenye után most a szerencse másik végére került a fiatal brit.

Oh, a Red Bull kihívta friss gumikért Gasly, aki mögött nagyon messze van Ricciardo. Ez az első példa arra, hogy valaki a leggyorsabb kör megszerzésének céljával hajt végre egy bokszkiállást a hajrában. A franciának két köre van rá, hogy észrevetesse magát ezzel a tettel. Lágy gumikat kapott.

És meg is van Gaslynek első próbálkozásra: egy tizeddel javította meg Vettel korábbi körét, 1:34,742-vel övé az extra pont.

Sok-sok másodperccel előtte viszont Lewis Hamilton már a kockás zászlót éri el, ezzel ő a Formula-1 1000. világbajnoki futamának győztese. Alain Prost intette le őt.

Hiába kiáltották ki a Ferrarit a szezon fő esélyesének, a Mercedes sosem kezdett még olyan jól, hogy a szezon első három versenyén egyaránt kettős győzelemmel zárjon, mint most. Bottas a 2., Vettel a 3. Verstappen a 4., Leclerc az 5.

Mögöttük Gasly, Ricciardo, Perez, Raikkönen és Albon még a pontszerző.

Hogy miről marad majd emlékezetes az 1000. futam? Elsősorban alighanem a Ferrari vitatható taktikai lépéséről, amivel a verseny első részében felcserélték Vettel és Leclerc pozícióját a német javára. 

Hamiltonnak viszont marad az ünneplés, nekünk pedig a búcsúzás, legalábbis csak innen, az élő közvetítésünkből. 

Köszönjük a figyelmet, tartsatok velünk a nap hátralévő részében is.