DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
F1

Vettel vezetésével tarolt a Ferrari Szingapúrban

Charles Leclerc nagy bánatára Sebastian Vettel a bokszkiállások során ugrott a harmadik helyről az élre, így a német vezette kettős győzelemre a Ferrarit Max Verstappen és a rosszul taktikázó Mercedesek előtt.

Leclerc zsinórban harmadik pole-pozíciójából is meg tudta tartani a vezetést a piros lámpák kialvása után, védekeznie pedig nem is neki, hanem Sebastian Vettellel szemben Lewis Hamiltonnak kellett. A tolakodás ellenére a sorrend nem változott az első hat helyen, és az első kör is viszonylag biztonságosan lezajlott a mezőnyben: csak Carlos Sainz morgott a Nico Hülkenberggel való ütközés után, aminek nyomán körhátrányba is került.

00119020_497



A verseny első harmada viszonylag eseménytelenül zajlott, az élmezőny pedig kifejezetten lassú tempót diktált, így próbálva minél tovább megőrizni az időmérőről megörökölt lágy gumikat, hogy egyetlen kerékcserével abszolválhassák a futamot. Az események így akkor élénkültek fel, amikor a 20. kör környékén az élcsapatok rászánták magukat a bokszkiállásokra. Vettel érkezett elsőként a harmadik helyről, és ez is elég volt számára ahhoz, hogy átugorja az egy körrel később az élről a bokszba hajtó Leclerc-t – a történtek miatt pedig a monacói egyáltalán nem volt boldog.

A Mercedes nem reagált azonnal Hamiltonnal, és amikor már nyilvánvaló volt, hogy mindenképpen visszaesne a két Ferrari és Verstappen mögé, végül inkább hat további körre kint hagyták, hátha a verseny végén a frissebb gumik előnyt jelenthetnek számára. Miután az élmezőny kereket cserélt, Vettel, Leclerc, Verstappen, Hamilton, Bottas volt közöttük a sorrend, ám nem ők vezették a sort: a korábbi lassú tempó miatt a középmezőny sem szakadt le túlságosan, így az első etapjukat hosszabbra nyújtók előre kerültek, s öt körön át Antonio Giovinazzi vezetett az Alfa Romeóval.

A továbbiakban sem történt előzés az élcsapatok között, amit akadályozott három egymást követő biztonsági autós periódus is: az elsőre akkor volt szükség, amikor Romain Grosjean és George Russell ütközése nyomán a brit a falban kötött ki (a Williams idei első kiesését elkönyvelve), a másodikat Sergio Perez Racing Pointjának technikai hibája idézte elő, a harmadikat pedig az, amikor Danyiil Kvjat Kimi Raikkönennel szembeni előzése a célegyenes végén ütközésbe torkollott, és a finn törött első felfüggesztéssel búcsúzott.

A szaggatottá vált második félidő hatására a verseny időtávja ismét elérte a két órát, de még éppen belefért a kiírt 61 kör teljesítése. Bár Leclerc ígéretet tett a csapatrádióban, hogy igazságot szolgáltatva minden eszközt megragad majd, hogy visszaszerezze Vetteltől a szerinte őt megillető első helyet, végül köztük sem alakult már ki csata a leintésig. Sebastian Vettel így több mint egy év szünet után, a tavalyi Belga Nagydíjat követően ismét futamot nyert, feledtetve ezzel kissé a számára nem túl fényesen alakuló előző versenyeket. A német már ötödik sikerét aratta Szingapúrban.

 

A Szingapúri Nagydíj végeredménye:

# Versenyző Csapat Hátrány Kör
1 Sebastian Vettel Ferrari   61
2 Charles Leclerc Ferrari 2.641 61
3 Max Verstappen Red Bull-Honda 3.821 61
4 Lewis Hamilton Mercedes 4.608 61
5 Valtteri Bottas Mercedes 6.119 61
6 Alexander Albon Red Bull-Honda 11.663 61
7 Lando Norris McLaren-Renault 14.769 61
8 Pierre Gasly Toro Rosso-Honda 15.547 61
9 Nico Hülkenberg Renault 16.718 61
10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 17.855 61
11 Romain Grosjean Haas-Ferrari 35.436 61
12 Carlos Sainz McLaren-Renault 35.974 61
13 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 36.419 61
14 Daniel Ricciardo Renault 37.660 61
15 Daniil Kvyat Toro Rosso-Honda 38.178 61
16 Robert Kubica Williams-Mercedes 47.024 61
17 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:26.522 61
- Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari - 49
- Sergio Pérez Racing Point-Mercedes - 42
- George Russell Williams-Mercedes - 34
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: