DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 19. csütörtök

Szaúd-arábiaiNagydíj

Hamilton aggódik a veszélyes forgalom miatt

A hétszeres F1-es világbajnok egy ízben maga is majdnem pórul járt a Szaúd-arábiai Nagydíj első napján. Ennek ellenére a pályát és a Mercedes hosszú etapos formáját is jónak találta.

részletek

Hamilton elsőségével indult a hétvége

Lewis Hamilton nyerte az első szaúd-arábiai szabadedzést az Formula-1 történetében. Bár a gyakorlás nagy része Max Verstappen fölényét hozta, végül a Mercedes örülhetett.

részletek

Így zajlott a szaúdi F1-es péntek

Az első szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, de Max Verstappen nagyon közel tudott lenni hozzá - nézzük, hogy hogyan alakulnak az erőviszonyok a pénteki nap vége felé.

részletek

Raikkönen: Örülök, hogy mindjárt vége

Nem bánkódik Formula-1-es pályafutása közelgő vége miatt Kimi Raikkönen, sőt: már várja a befejezést. Hogyan áll hozzá utolsó versenyeihez? Úgy, mint a többihez.

részletek

Hamilton nem érzi jól magát Szaúd-Arábiában: „Nem az én döntésem itt lenni”

A hétszeres világbajnok Dzsiddában is kiállt az általa fontosnak tartott ügyek mellett: az emberi jogokat, LMBTQ-közösséget és nők autóvezetését említette meg.

részletek

Alonso: A földön kell maradnunk

Kiváló versenyt zárt Katarban az Alpine istállója, Fernando Alonso pedig 2014 után állhatott ismét dobogóra. A sikeres hétvége ellenére a spanyol pilóta igyekszik reális maradni.

részletek

Vettel hölgyek számára rendezett versenyt

Először rendeznek F1-es versenyt Szaúd-Arábiában, Sebastian Vettel pedig egy érdekes programmal kedveskedett néhány hölgy számára. A német pilóta Race for Women néven rendezett gokartversenyt.

részletek

Hogyan került a Közel-Kelet az F1 térképére?

A hétvégén debütáló Szaúd-arábiai Nagydíjjal elérkezünk a Formula-1 idei szezonjának véghajrájához, hogy aztán az egy héttel később esedékes Abu Dhabi Nagydíjon megkoronázzuk az F1 2021-es világbajnokát. Ezzel egyben a száguldó cirkusz év végi közel-keleti túrája is véget ér, mely a Katari Nagydíjjal együtt három versenyt foglalt magába. Az évadnyitó Bahreini Nagydíjat is figyelembe véve pedig a régió ebben a szezonban minden korábbinál több, összesen négy versenyt rendezett meg. De hogyan lett a Közel-Kelet a Formula-1 egyik ékköve és egyben megmentője?

részletek

F2: Debütál a Red Bull és a Williams tehetsége

A hétvégi Szaúd-arábiai Nagydíjon ismét láthatjuk majd versenyezni az F2 mezőnyét, amelyben bemutatkozhat négy újonc között a Williams Akadémia által támogatott Logan Sargeant, valamint a Red Bull-program tagja, Jack Doohan is.

részletek

Taktikai motorcsere várhat Verstappenre?

Bár Helmut Marko nemrég még kizárta, hogy új erőforrásra lesz szükségük, a pletykák szerint mégis friss motorhoz nyúlhatnak, hogy előnybe kerüljenek – a Red Bull F1-es tanácsadója reagált.

részletek

Perez: Mehet az „all-in!”

Sergio Perez szerint a Red Bullnak mindent bele kell adnia a hátralévő két versenyen, ha le akarja győzni a Mercedest. A csata rendkívül kiélezett, a mexikói pedig izgatottan várja Dzsiddát.

részletek

Ne maradj le semmiről a Szaúd-arábiai Nagydíjon!

Az F1 és az F2 is ellátogat a friss, ropogós dzsiddai pályára - mutatjuk a hétvége menetrendjét a tv-közvetítésekkel együtt.

részletek