DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Fekszik a Red Bullnak a szaúdi pálya

Ugyan duplán Mercedes-fölényt hozott a Szaúd-arábiai Nagydíj péntekje, a riválisok egyelőre nemhogy aggódnának, de kifejezetten optimisták. Most vélik úgy igazán, hogy várjuk ki a végét.

Katar után egy újabb ismeretlen terepre tévedt a száguldó cirkusz. A végül időben elkészülő utcai pályán még csak körülbelül sem lehetett megtippelni az erőviszonyokat, így mindenképpen meglepetés lett volna akármelyik istálló kiemelkedése. Ez jelen esetben pénteken a Mercedes volt, Lewis Hamilton vezetésével mindkét edzést az élen zárták.

Két futammal a vége előtt a Red Bull és Max Verstappen számára ez intő jel lehetne, ám a csapatfőnök, Christian Horner pont, hogy elégedetten nyilatkozott a nap végén. A szimulációk után élőben pozitívan csalódtak a pályában. „A pálya némileg szűkebb, mint azt az adatok alapján vártuk, a kanyarok szűkebbek. Nem számít annyit a lóerő, mint gondoltuk, ami biztató” – kezdte a csapatfőnök.

Szerinte a lemaradásuk egyáltalán nem ledolgozhatatlan, és sokat vár Verstappentől, aki a hétvége további részében még többet is kihozhat az autóból. „Látjuk, hogy csak egy-két tized van a két autó között. Egy ilyen típusú pályán ezt könnyű megtalálni, szóval bizakodunk. Ez Max pályája is. Nagy tempó, falak, kerékvetők. Láthattuk, hogy volt, amikor mindenkinél gyorsabb volt. Beszéltem vele, egyértelműen élvezi.”



Ami a gumikat illeti, azokon is jól érezte magát a versenygépük, legalábbis a fehér oldalfalúakon mindenképpen. „A kemény keverékkel nagyon erősnek tűntünk, aztán ahogy haladtunk a lágyabbak felé, úgy vált egy dívává az autó, és nehezebb volt a maximumot kihozni belőle. Sok adatelemzés vár még ma ránk, megnézzük a kivezető kört, az előkészítést, és minden ilyesmit. Nem hiszem, hogy hinnünk kellene azoknak a kommenteknek, miszerint csak nálunk volt ez probléma, szerintem a többiek is éppúgy szenvedtek. De ha ezen túllendülünk, rengeteg teljesítményt nyerünk” – vélekedett Horner.

Azt is őszintén reméli, a Mercedes nem húz el még jobban tőlük, bízik abban, hogy a hátsószárny-történet elcsendesedésével most már kiegyenlítetten küzdhetnek tovább. „Miután Katarban újfajta tesztet vezettek be, szerintem elkezdett közelíteni egymáshoz a két autó tempója. Ma nagyon hasonló sebességeket láthattunk. Remélhetőleg ez ezen és a következő hétvégén is így marad.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: