Stella
Szabályt módosíthat az FIA a McLarenek kizárása után?
Andrea Stella szerint az FIA mérlegelheti, hogy valaki mennyire szegi meg a technikai szabályzatot, mert nem biztos, hogy a kizárás mindig arányos büntetés.
részletekNem várt pattogással magyarázza a kizárást a McLaren
Andrea Stella csapatfőnök hangsúlyozta: enyhítő körülmény, hogy előre nem látott jelenséget tapasztaltak az autókon – egyúttal elnézést kért Norristól és Piastritól.
részletekRed Bull: Begurítottak egy kézigránátot!
A McLaren részéről költségvetési aggályokat fogalmaztak meg Verstappen brazil motorcseréje kapcsán, de a Red Bull főmérnöke szerint mindez csak egy teljesen szabályos helyzetbe gurított kézigránát.
részletekStella: Mintha két fiam lenne – hogyan tudnám megmondani, ki a kedvenc?
Bár Norris régebb óta a McLaren csapat tagja és akkor is kitartott mellettük, amikor küszködtek, de az F1-es istálló főnöke állítja: egyformán hálás neki és Piastrinak.
részletekFelkészült a mumusra a McLaren
Lando Norris nem várja izgatottan a Las Vegas-i versenyhétvégét, hiszen a korábbi években szenvedett ott a McLaren. Csapatfőnöke azonban némileg megnyugtató nyilatkozatot tett a témával kapcsolatban.
részletekEz állhat Piastri szenvedésének hátterében Stella szerint
Furcsa körülmények sorozata áll Oscar Piastri hirtelen visszaesésének hátterében Andrea Stella szerint, aki kiemelte: Lando Norrisnak is sok időbe telt, mire sikerült megfordítania az erőviszonyokat.
részletekStella: A mostani F1-es generáció a legjobb
A McLaren csapatvezetője szerint soha nem volt még annyira versenyképes a mezőny, mint most: hét-nyolc pilóta is világbajnoki szintet képvisel.
részletekKérdése támadt a McLarennek Verstappen motorcseréje kapcsán
Az újonnan beszerelt erőforrás a költségsapka hatálya alá tartozik vagy sem? – merült fel a kérdés a rivális F1-es istállót irányító Andrea Stellában.
részletekMiért adták fel a vezetést Verstappenék?
Az utolsó kerékcsere nélkül akár a harmadik helynél is előrébb végezhetett volna a címvédő? A Red Bullnál úgy érezték, a friss lágy gumi a legjobb esélyük.
részletekMcLaren: Kimi is felelős a balesetért
Andrea Stella csapatvezető is azon a véleményen van, hogy Kimi Antonelli is tehetett volna az ütközés elkerüléséért Oscar Piastrival az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon.
részletekStella: Lenyeljük a büntetést, megyünk tovább
Úgy tűnik, hogy Piastri egyre mélyebbre süllyed a gödörben, de a McLaren csapatfőnöke szerint mindent megtesznek, hogy az utolsó futamokon Piastri ismét magára találjon.
részletekCsak rontana a futamokon a kötelező két kiállás?
Az F1-es csapatfőnökök szerint csak akkor lenne értelme a tervezett újításnak, ha a gumikat is ehhez igazítanák – különben elmarad a változatosság.
részletek