Érdekes jelenségre derült fény a pénteki sprintidőmérő után Silverstone-ban: Kimi Antonelli és George Russell is elkapta a lábát a gázról a gyorsköre legvégén, Antonellinek valószínűleg ezen múlt a pole – de ezzel a megoldással kijátszottak egy technikai kiskaput.
A szabályok szerint másodpercenként 50 kw-tal csökkenhet a leadott teljesítmény, nem szűnhet meg egyik pillanatról a másikra, elkerülve a baleseteket, vagy csökkentve azok valószínűségét, hogy hirtelen megtorpannak az autók kigyorsítás közben.
De a szabály csak akkor érvényes, ha a pilóta nyomja a gázpedált, ha elveszi róla a lábát, akkor nem számít – ezzel játszották ki ezt a trükköt, amit a szezon elején még műszaki megoldással produkáltak, de az FIA azt azóta betiltotta.
Ez ebben a formában teljesen legális megoldás, csak meglehetősen furcsa – de ami ennél is furcsább, hogy a Mercedes nem szólt a partneristállóknak erről a trükkről, illetve a McLaren biztosan nem tudott róla.

„Én nem is tudtam róla, hogy ezt csinálták, ami valószínűleg sokat elárul” – válaszolt a feltett kérdésre Oscar Piastri, amikor szembesítették a gyári Mercedesek trükkjével.
Andrea Stella csapatfőnök már Spielbergben is sokat beszélt arról, hogy biztosan nagyobb az ő autójuk légellenállása, mint a Mercedesé, de az egyenesekben meglévő hátrányuk így is furcsa – valahogy nem jól használják a motort továbbra sem, és ez a trükk sem volt ott az eszköztárukban,
„Ez kissé meglepett minket, mert ez nem olyasmi, amiről beszéltünk volna. Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy ez nekünk is rendelkezésünkre áll, mert ez valószínűleg további alkatrészeket igényel az erőforrás használatával, mondjuk így” – fogalmazott most Stella.
„Szóval ahogy korábban is mondtam, hogy egyértelműen zajlanak egyeztetések a Mercedes motorrészlegével arról, hogy technikai szinten mi biztosan használjuk is azt, ami ebben a motorban van, ami egyébként briliáns és egy nagyszerű technológiai alkotás.”
„Sok teljesítmény van benne, ami a kihasználásának, felhasználásának részleteiben rejlik. Most várunk arra, hogy fejleszthessük a specifikációinkat, és hogy az segít-e a kihasználásában. De ez elvileg csak egy megbízhatósági fejlesztés, szóval nem vagyok benne biztos” – tette hozzá, utalva arra, hogy a McLaren még nem kapta meg a Spielbergre frissített verziót, mert ők annyi megbízhatósági gonddal küszködtek már, hogy rajtbüntetéseket kockáztatnak egy új erőforrással.
„De egyértelműen vannak még tényezők, amiket meg kell velük beszélnünk, mert amikor az egyenesekben látott teljesítményre nézünk, még ha figyelembe is vesszük, hogy talán nagyobb a légellenállásunk, még úgy is maradnak kérdőjelek.”