DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda
F1

Érzi az ügyfélcsapatság hátrányát a McLaren

Eddig ez nem volt így, az új szabályrendszerben viszont nagyobb előny gyári alakulatként szerepelni az F1-ben – de hangsúlyozták: nem a Mercedes fogja vissza őket.

Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatvezetője elismerte: az új szabályok bevezetése miatt a korábbiakkal ellentétben érzik annak hátrányát, hogy ügyfélcsapatként szerepelnek a száguldó cirkusz – de hangsúlyozta, hogy ezzel nem a Mercedest hibáztatják, pusztán rámutatnak, hogy sok szempontból előnyt jelent a gyári státusz.

A McLaren ugyan tempóból egyértelműen az élbolyhoz tartozik 2026-ban is, meglehetősen sok megbízhatósági nehézség sújtja őket. A Kínai Nagydíjon például egyik autójukkal sem tudtak rajthoz állni, míg Lando Norris a legutóbbi két versenyről egyaránt műszaki hiba miatt esett ki.

Stella pedig ennek kapcsán arról beszélt Monacóban, hogy hátrányt jelent most az, hogy ügyfélcsapatként indulnak: „Soha korábban nem éreztük úgy, hogy hátráltatna minket az, hogy ügyfélcsapat vagyunk. És amikor ezt mondom, szeretném tisztázni és elkerülni a félreértéseket: nem azért mondom ezt, mert alacsonyabb prioritást élvezünk a Mercedes HPP [a motorrészleg] számára” – hangsúlyozta a McLaren főnöke.

mclaren-monaco-f1-1



„Ez pusztán azért van most így, mert kevesebb lehetőségünk van az integrációra, hogy ugyanazon időtervnél maradjunk a megbízhatósági problémák orvosolása vagy a hajtáslánc teljesítmény szempontjából történő kihasználása terén. Vagy épp az erőfeszítések kombinálása kapcsán, amikor a létesítményeket használjuk, vagy épp a karosszérián hajtunk végre kísérletezést, ez mind előnyt jelenthet a motorhasználat szempontjából, ha gyári csapat vagy.”

„Sok oka van annak, miért játszik szerepet ennyire az erőforrás megbízhatósága vagy miért előnyös gyári csapatnak lenni a motor szempontjából 2026-ban, amikor ilyen óriási műszaki szabályváltozás történt.”

Stella arról is beszélt, hogy eléggé hosszú a megoldandó feladatok listája náluk: „A Mercedesszel való remek kapcsolat lehetővé teszi, hogy alkatrészről alkatrészre mindent áttekintsünk, tanuljunk belőlük és műszakilag megoldjuk a gondokat. De ha nem tudjuk, mi jön, nem elegendő egyszerűen alkatrészről alkatrészre foglalkozni velük.”

„Végső soron át kell tekintenünk a különböző megbeszélések, folyamatok, információmegosztások hatékonyságát, intenzitását és mélységét a gyárak, a pályák és ezek együttese között. Szóval alaposan átnézünk mindent egyesével, ugyanakkor átfogóan is, hiszen 2026-ban rengeteg az újdonság.”

mclaren-monaco-f1-2

Jön-e a saját McLaren-motor?

A wokingiak elnök-vezérigazgatója, Zak Brown nemrég arra tett utalást, hogy a jövőben megfontolhatják saját Formula-1-es hajtáslánc fejlesztését – ahogy azt a Red Bull is teszi immár –, amennyiben pénzügyileg elfogadható új motorszabályrendszer érkezik.

Brown most azonban kiemelte: elégedettek a Mercedesszel, akik remek partnernek bizonyulnak évek óta, több világbajnokságot is nyertek velük, így jelenleg a prioritás az, hogy maradjanak velük.

„Amikor egy új szabályrendszer kijön, meg fogjuk nézni, hogy van-e benne bármi technikailag érdekes, van-e bármi, ami pénzügyileg megéri? Végig fogunk menni ezen, amikor megtörténik. De amint most itt ülök, rendkívül elégedettek vagyunk a Mercedesszel, és arra számítunk, hogy velük folytatjuk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: