Sorozatban második hétvégéjét nullázta le a Mercedes-motor meghibásodása, ráadásul Monacóban már a szabadedzések során is volt egy hasonló technikai hibája – érthetően nem túl boldog a kialakult helyzettel Lando Norris.
A regnáló világbajnok tudja, hogy tehetetlen ebben a kérdésben, de rámutatott, hogy már most a motorhasználatból fakadó büntetések határán táncol, pedig még csak a hatodik versenyhétvégén vagyunk túl.
„Számomra az a probléma, hogy már most a harmadik motoromat használom. Még egy, és jönnek a büntetések. Remélhetőleg nem így lesz, de manapság már nem tudom, hogy mit várjak. Úgy tűnik, hogy minden hétvégén van valami” – fogalmazott Norris.

„De nemcsak a McLarenről van szó, a Mercedest is érinti ez ugyanúgy. A HPP és a McLaren között jobb munkát kell végeznünk, mert jelenleg ez nem elég jó” – tette hozzá.
Amikor megkérdezték arról, hogy vajon csak a McLarennek adott Mercedes-motorok hibásodnak-e meg, cáfolta, hogy ez lenne a helyzet.
„Azt sem mondanám, hogy George szezonja a legjobb lenne…” – utalt Russell kanadai kiesésére.
„Meg kell oldanunk a problémáinkat. Szerintem a Mercedesnek is kijutott ezekből. Nálunk Oscar kevésbé kapott ebből, mint én, ott pedig Kimi kapott kevesebbet, mint George. Ez néha így megy, néha ilyen az élet, nem tudsz mit tenni. Kimegyek, megpróbálom a tőlem telhető legjobbat hozni, és ennyi az, amit elérhetek.”