Steiner
Schumachert a Covid is jelentősen hátráltatja
Idén mutatkozik be a Formula-1-be a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Micknek azonban több komoly nehézséggel is szembe kell néznie, köztük a koronavírussal. De mindent megtesz.
részletekHeteket csúszik az első indítással a Haas
Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, amelyek szerint a Haas F1-es istállója az utazási korlátozások miatt csak a bahreini előszezoni teszten tudja először beindítani idei autóját.
részletekSteiner: Ha ütköznek a pilótáink, bajban lesznek
Hiába vág neki két újonccal a 2021-es F1-es szezonnak a Haas, Günther Steiner csapatvezető így sem szeretné, ha egymással keverednének balesetbe – igaz, a fejlődésre hagy időt nekik.
részletekMagnussent nem érdekli már az F1-es beugrás
Volt csapattársával, Romain Grosjeannal ellentétben a dán pilóta már helyettesként sem térne vissza egy-egy futamra a Formula-1-be: elmondása szerint a győzelem íze hiányzik neki.
részletekTop 5-ös helyezés reményében áldozza be 2021-et a Haas
Günther Steiner elárulta, hogy az amerikai csapat célja, hogy a 2022-es szabályváltozások után megismételjék eddigi legjobb eredményüket – ennek érdekében az idei autót nem is fogják fejleszteni.
részletekSteiner: Jó napjain Grosjean a legjobbak közé tartozott
A Haas F1-es csapatfőnöke is elismerte, hogy voltak buta hibái a franciának, ugyanakkor a tempójához és a tehetségéhez nem férhetett kétség. Azzal is bátor döntést hozott, amikor hozzájuk igazolt.
részletek„Megtisztelő, de teher is a Schumacher név”
Günther Steiner, a Haas csapatvezetője örül, hogy náluk tér vissza az F1-be a Schumacher név, ugyanakkor tudja, hogy nyomás is lesz rajtuk amiatt, mert velük versenyez a hétszeres világbajnok fia.
részletekSteiner Mazepinnek: Nőj fel!
Ha a Haas újonca még egy balhéba keveredik, annak komoly következményei lesznek. A csapatfőnök hangsúlyozta, az ügy nincs lezárva, nem tesznek úgy, mintha mi sem történt volna.
részletekSteiner sem számít sok jóra a Haastól
Az év során csupán három pontot szerző istálló keze jövőre kevésbé lesz megkötve, mint idén, amikor alig fejleszthetett: ettől függetlenül a csapatfőnök nem hiszi, hogy túl fényes helyzet vár rájuk.
részletekDöntött a Haas Mazepin ügyében
Dűlőre jutott a nagy botrányt kavart Mazepin-videó következményeiről a Haas F1-es istállója, és egy közleményben megerősítette, hogy a pilóta a csapat tagja marad.
részletekNem aggódik Mazepin miatt a Haas-vezér
Borzolta a kedélyeket az F2 szombati, szahíri futamán Nikita Mazepin, azonban leendő F1-es csapatfőnökétől, a Haast irányító Günther Steinertől megtudtuk: továbbra sem aggódik a gyakran keménykedő orosz miatt.
részletek„Elhívtam Fittipaldit, ha valami történne”
A Grosjean helyén vezető Pietro Fittipaldi eredetileg vonakodott, hogy három hétre a Közel-Keletre kell utaznia, de Günther Steiner meggyőzte: szükségük lehet rá. A csapatfőnök csodát nem vár, de jó munkára számít az újonctól.
részletek