SpanyolNagydíj
Leclerc: Látható, mennyit fejlődtünk
Mindenképpen örömteli a Ferrari és a Formula-1 rajongói számára, hogy a vörös istálló a tavalyi bukdácsolása után határozottan erőre kapni látszik. Leclerc azt is tudja, mitől javult ennyit.
részletekPodcast: Lakmuszpapír – a pálya határain belül!
Az új szezonra készült autók első igazi nagy erőpróbáját jelenti rendre a barcelonai versenypálya, melyet egy helyütt át is szabtak az idei futamra – de sok szó esett a napokban az aszfaltcsík határairól is.
részletekLegjobb péntek, extra tizedek: Vettel egyre boldogabb
Portimaói Q3-as szereplése után úgy tűnik, Sebastian Vettel végre kezd ráérezni az Aston Martin autójára. Barcelonában pénteken a 11. időt autózta, és egy egészen derűlátó nyilatkozatot tett.
részletekHamiltont lenyűgözi a Ferrari és a McLaren
A Mercedes világbajnoka három középmezőnybeli istálló fejlődésére reagálva elárulta: egyrészt örül ennek, másrészt ez nyomást helyez a Mercedesre, ezért folytatniuk kell a munkát.
részletekÖröm az Alpine-nál: Top ötben mindkét autó
A francia istálló volt a második szabadedzés meglepetése: Ocon negyedik, Alonso ötödik helyen végzett, csupán három tizedre a Mercedestől, miután az első tréningen még a közelben sem voltak.
részletekA pályahatárok miatt tárgyalnak a csapatok
A Spanyol Nagydíj szombati napján az F1 tíz csapatának vezetője összeül, hogy átbeszélje a szezon legellentmondásosabb témáját, a pályahatárok betartatását.
részletekHamilton az élre állt, nagyot ugrott az Alpine
Lewis Hamilton vette át a vezetést a Formula-1-es Spanyol Nagydíj második edzésén, a Mercedes mögött pedig Charles Leclerc, és némi meglepetésre a két Alpine sorakozik a tabellán a péntek zárásaként.
részletekA Spanyol Nagydíj második edzése
Az ibériai dupla második felvonása a versenynaptár egyik már tradicionálissá vált helyszíne. Szöveges közvetítésünk a második 60 perces tréningről Barcelonából.
részletekÉLŐ: A Spanyol Nagydíj első edzése
Nincs megállás az F1-ben: egy héttel Portimao után máris Barcelonában a mezőny. Tartsatok velünk a szezon negyedik hétvégéjének első hatvanperces gyakorlása során!
részletekVettel: Azt hittük, erősebbek leszünk idén
A négyszeres világbajnok elismerte, hogy az Aston Martinnál mindenki arra számított, hogy a mostani küszködésnél jobban fognak szerepelni. A német szerint jobban sújtják őket a szabályváltozások.
részletekPerez: Amit eddig csináltam, az itt nem működik
A mexikói a negyedik Red Bull-os hétvégéjére készülve elismerte, hogy még mindig nem alkalmazkodott teljesen az RB16B-hez – éppen ezért Max Verstappen beállításaira támaszkodik.
részletekHamilton: Hagyják békén Valtterit
A Mercedes világbajnoka szerint túl sok a Valtteri Bottast illető negatív vélemény. Még csak a negyedik versenynél járunk, legutóbb pole-pozíciót szerzett, hagyják őt végezni a munkáját.
részletek