DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Wolff: Egy határozott lépés a jó irányba

A Mercedes mondhatni, feltámadt hamvaiból Barcelonában. A csapat már a szabadedzéseken is jól ment, az időmérőn pedig a negyedik és a hatodik helyet szerezték meg. Vasárnap még többet vár Toto Wolff.

A legtöbb csapathoz hasonlóan a Mercedes is Barcelonára időzítette legújabb fejlesztéseit, amik az első komolyabb átszabást jelentik. Már pénteken ígéretes volt a W13 tempója, az időmérőn pedig George Russell a negyedik, Lewis Hamilton a hatodik helyet szerezte meg.

Tekintve, hogy idén már arra is volt példa, hogy Hamilton a Q1-ben elvérzett, ez nagyszerű teljesítmény az Ezüst Nyilaktól, a csapatfőnök pedig annak rendje, s módja szerint el is ismerte a csapattagok kemény munkáját.



„Úgy gondolom, egy határozott lépést tettünk a jó irányba Barcelonában. Próbálunk mindig reális elvárásokat kitűzni magunk elé, így elmondhatjuk, hogy a mai eredmény a legjobb volt, amire számíthattunk” – idézi a Sky Sports Toto Wolffot.

Úgy hiszem, a mi autónk sokkal inkább a versenyeken érzi jól magát, mintsem a kvalifikáción, de majd vasárnap kiderül, miként állnak ezzel a többiek. Szerintem a Red Bull ezúttal is sokkal erősebb lesz a versenyen, mint a Ferrari.”

„Tudjuk, miként nyerhetnénk még ki teljesítményt az autóból, de még nem tartunk ott. Lépésről lépésre haladunk. A többiek már fejlesztették az autóikat, míg mi a pattogással voltunk elfoglalva, így mi is nekiláthatunk az általános fejlesztési munkálatoknak, amint megértjük a gumikat, most hogy a pattogást már magunk mögött hagytuk.”

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: